Az egyéni kórházi étrend csökkentheti a halandóságot

Egy izraeli tanulmány adatai szerint személyre szabott kórházi étrendek segítségével csökkenthetők lennének a halandósági mutatók idősebb betegek esetében.

A Ben-Gurion Egyetem kutatói mindössze 3,8 százalékos halálozási arányt mutattak ki azoknál az időseknél, akik az elbocsátásukat megelőzően rendszeres étkezési tanácsadásban vettek részt, míg ugyanez az arány 11,6 százalék volt a rendes kórházi kosztot fogyasztó betegek esetében.

A kutatásban összesen 259, 65 évesnél idősebb, táplálkozási szempontból veszélyeztetett beteg vett részt. A kutatás hat hónapja után az étkezési programban részt vettek egészségi állapota jelentősen jobb volt, mint a kontroll csoportban lévőké. A kutatás során a dietetikusok egyéni étrendet állítottak össze minden beteg számára, és az elbocsátást követően is felkeresték őket otthonukban.

"Ez az első eset, hogy személyre szabott kórházi étrendet kaptak az idős betegek. Az adatok szerint a táplálkozási szakértők munkájának eredménye sikerrel csökkentheti a halálozási arányt és a visszaesés esélyeit" - nyilatkozta Dr. Danit R. Shahar, a BGU munkatársa.

A kutatás részletes leírása a Journal of the American Geriatric Society című szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra