Amikor a banán és a spenót találkozik

Legtöbbünk a spenótot csak a hagyományos főzelék formájában ismeri és fogyasztja - ha fogyasztja egyáltalán. Ha nyersen javasoljuk, ráadásul mondjuk barackkal vagy banánnal, minimum egy furcsa nézés garantált. Pedig 100-ból 95 embernek garantáltan ízlik!

Egy, az USA-ban élő ukrán hölgy, Victoria Boutenko volt az, aki feltalálta az ízletes és roppant egészséges turmixot. Családjával egyetemben áttért nyers vegán táplálkozásra annak reményében, hogy meggyógyulnak majd sokasodó betegségeikből. Ez így is történt, viszont pár évi nyers étrend után állapotuk ismét romlani kezdett. Ekkor kezdte el tanulmányozni Victoria a genetikailag hozzánk legközelebb álló csimpánzok étrendjét, és megdöbbenve vette tudomásul, hogy az övék teljesen eltér az egyébként egészségesnek tartott nyers vegán étrendtől . A legmarkánsabb különbség a zöld levelek arányában mutatkozott, ugyanis ezek unokatestvéreink étrendjének mintegy 45%-át teszik ki (másik 45%-át a gyümölcsök, illetve termések).

A zöld levélzöldségek (spenót, sóska, mindenféle saláta), sőt a vadon termő, ehető zöld növényi részek ugyanis rendkívül gazdagok fitotápanyagokban, enzimekben, illetve a fehérjéket képző aminosavakban. Ráadásul, ha nyersen fogyasztjuk őket, nem kell tartanunk például az oxálsav vasfelszívódást gátló hatásától sem.

Elhatározta, hogy ezen túl többet fog enni az addig elhanyagolt zöldekből. Egy csokor fodroskellel kezdte, és, mivel azok túl rostosak voltak, vízzel összeturmixolta őket. A keletkezett lé annyira tömény volt, hogy egyszerűen nem bírta lenyelni. Veszni hagyni nem akarta, hát utána dobott még pár érett banánt, a mennyei ízű végeredmény pedig Green Smoothie néven megkezdte máig tartó diadalútját. Lelkes vegán gasztrobloggerek áldásos tevékenységének köszönhetően már itthon is nagyon sokan hallottak róla, illetve kóstolták a zöld turmixokat.

Jótékony hatásai

Könnyen, gyorsan elkészíthető, csupán egy erősebb turmixgép kell hozzá (minimum 500W-os). Változatos, ízletes, szezonális alapanyagból elkészíthető. Elkészítése kevés mosogatással, és rengeteg időmegtakarítással jár, mondjuk egy főtt ételhez képest. Minden tekintetben teljes értékű energiaital ! Rendszeres fogyasztása esetén még a hagyományos magyar étrend mellett is megtapasztaljuk egészségi állapotunk javulását. Itt az ideje, hogy minél többen beillesszük őket étrendünkbe!

Kedvcsináló receptek

Őszi álom

Apró szemű, ám annál édesebb őszibarackból a legjobb, de bármilyen barack felhasználható hozzá. A barackot kimagozzuk, turmixgép kelyhébe rakjuk, kevés vízzel simára turmixoljuk, majd hozzáadjuk a nyers leveles parajt, és készre turmixoljuk. Kevés citromlével ízesítjük.

Banános boldogság

Jó érett, barna pöttyös banán a legalkalmasabb erre a célra. Ebből veszünk egy személyre kettő-hármat, amit vízzel simára turmixolunk, majd hozzáadjuk a szárától megfosztott sóskát, és készre turmixoljuk. Csak banán és sóska, rendkívül ízletes!

Római körtekoktél

Puha, érett, sárga körtét turmixolunk le vízzel, ehhez adjuk a római salátát, és készre turmixoljuk. Készíthetjük úgy is, hogy a körte és a saláta egy részét felkockázzuk, ezt összekeverjük, citromlével meglocsoljuk, és a turmixot, mint öntetet adjuk hozzá. A siker garantált!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!