Alzheimer-kór ellen: hány kávét kell inni?

Olasz tudósok a koffein hatását vizsgálták, és arra jöttek rá, hogy naponta egy kávé fogyasztása csökkenti az Alzheimer-kór bekövetkezésének esélyét, kettőnél több csésze viszont már növelheti a memóriavesztés rizikóját.

A koffein mérsékelt fogyasztása védheti az agyunkat a káros fehérjékkel szemben. A megfelelő mennyiségű stimuláns fogyasztása fokozza a figyelmet, az éberségünket, és javítja az agy teljesítményét. Vagyis napi egy (esetleg egy-két) csésze kávé tényleg segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében - így foglalható össze az olasz kutatók álláspontja a brit lap, a Daily Mail szerint.

Ugyanakkor kettőnél több csésze kávé ahhoz vezethet, hogy korábban állnak be a memóriaproblémáink. Ezek a tünetek akár az Alzheimer-kór állapotába juttathatnak. Hasonló hatású lehet, ha valaki egyáltalán nem iszik kávét, ugyanis a kávéban lévő koffein védi az agyat azokkal a fehérjékkel szemben, amelyek szétrombolják az idegsejtjeinket. A szétrombolt idegsejtek miatt pedig memóriavesztés következhet be.

A koffein nemcsak a romboló fehérjék ellen lép fel, hanem az inzulinérzékenységet is javítja, ezzel a 2-es típusú cukorbetegség ellen hatékony. Márpedig ez a fajta cukorbetegség a kognitív hanyatlásban is rizikófaktor. Az olasz kutatók most 1500 személyt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a mérsékelt kávéfogyasztók (napi egy-két csésze) kevésbé voltak hajlamosak az úgynevezett enyhe kognitív zavarra (mild cognitive impairment, MCI), ami általában az első jele a demenciának. Ez a Science Daily című tudományos hírforrás szerint is az olasz kutatók legfontosabb eredménye.

Alzheimer-kór Az Alzheimer-kór általában 40 éves kor felett jelentkezik, pszichés és viselkedési tünetekkel járó, fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás. Ha többet szeretne megtudni a betegségről, kattintson ! Ugyanakkor az előnyös hatás nem volt megfigyelhető azoknál, akik naponta kettőnél több csésze kávét fogyasztottak . Akik a rendszeres kávéfogyasztók közül eggyel többet ittak az átlagosnál, azoknál kétszeresére nőtt az MCI előfordulása, azokhoz képest, akik csökkentették egy csészével a fogyasztásukat. Erről a Journal of Alzheimer's Disease című szaklapban tettek közzé tanulmányt a kutatók. Az eredményekből kitűnt, hogy MCI szempontjából a legkedvezőbb állapotban azok vannak, akik naponta egy kávét isznak.

Napi egy csésze kávé segíthet az Alzheimer-kóros betegnek

Napi egy csésze kávé segíthet az Alzheimer-kóros betegnek

A tanulmány szerzői, Dr. Vincenzo Solfrizzi és Dr. Francesco Panza - akik az olaszországi Bariban működő Aldo Moro Egyetemen dolgoznak - megállapították: eredményeik egy longitudinális, azaz hosszú éveken át tartó öregedési vizsgálaton alapulnak. A következtetések ebből egyértelműek: azok a mentálisan normális, idősebb emberek, akik túl sok vagy túl kevés kávét isznak, nagyobb eséllyel jutnak az MCI állapotába.

A következtetések a kávé, a tea és a többi koffeintartalmú italra is vonatkoznak - derül ki a Daily Mail tudósításából. A kutatók 1445 személyt választottak ki 5632 közül, akik részt vettek a longitudinális vizsgálatban. A kiválasztottak 65-84 év közöttiek voltak, és állapotukat három és fél éven át figyelték meg. Minthogy a tudósok szerint az MCI ellen jelenleg nincs gyógyszer, ezért fontos az életmódbeli szokások megfigyelése, és az esetleges védőmechanizmusok feltárása. Ugyanakkor a kutatók hangsúlyozzák, további vizsgálatok és alapos kutatások szükségesek a szervezetben lejátszódó folyamatok tisztázására.

Szintén fontos hangsúlyozni, hogy a most publikált tanulmány készítői elsősorban idősebb embereket kísértek figyelemmel. Forrás: DailyMail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.