A világ legegészségesebb bora

Egy ausztrál orvos megalkotta a világ állítólag legegészségesebb borát azzal, hogy növelte az egyik, a természetben is előforduló antioxidáns mennyiségét, mely tisztítja az ereket és csökkenti a szívinfarktus kockázatát. A Sydney-i Phillip Norrie azt mondja, hogy százszorosára növelte a rezervatrol mennyiségét. Az íztelen, szagtalan antioxidáns értisztítóként működik.

Egy másik, borral kapcsolatos érdekesség így az ünnepek táján, hogy kínai tudósok azt állítják, hogy kifejlesztettek egy technológiát, melynek segítségével az ihatatlan lőrét finom borrá változtatják.

Azt találták ki, hogy elektromos mezőn folyatják át a bort, hogy bársonyosabb és érettebb legyen, mellyel felkeltették Új-Zéland vezető bortudósainak érdeklődését. A New Scientist magazin adott hírt a kísérletekről, melyet Guangzhouban a Dél-Kínai Műszaki Egyetemen végzett egy csoport Xin An Zeng kémikus vezetésével.

A csoport felfedezte, hogy ha néhány percig elektromosságnak teszik ki az erőteljes vörösbort, az lágyítja és felfedezhetők lesznek benne az érettségre utaló vonások: az érettebb illat, a kiegyensúlyozottság és összetettség.

Az Auckland Egyetem bortudósa, Paul Kilmartin érdeklődött a kínai kísérlet iránt, mivel maga is munkálkodott már hasonló vonalon. Ő karbonelektródákat és igen alacsony feszültséget vezetett boros hordókba 12 héten át, hogy lassanként érlelje a nedűt, így utánozva az oxigenizációs folyamatot, melyet a borkészítők alkalmaznak, hogy hamarabb piacra dobhassák a vörösborukat.

Dr Kilmartin elmondta, az érlelési és lágyítási folyamatok, melyek normális esetben hónapokat vagy éveket vesznek igénybe, felgyorsíthatók. "A borkészítők azonban aggódnak amiatt, hogy nagy mennyiségben tesznek oxigént a borba, vagy olyasmit, amitől túlságosan felgyorsul a változás." Az óbor benyomását kelthetik, de aldehidek is keletkezhetnek - olyan anyagok, melyek kellemetlen ízt adnak a bornak. Elmondta, hogy a kínaiak technológiája segíthet azokon a borokon, melyek másként ihatatlanok, de nem biztos, hogy mindegyik bor esetében működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?