A növényi zsírok nagy előnyei

Egy közelmúltban közzétett tanulmány szerint ha étrendünkben az állati zsírokat növényi zsírokra cseréljük, a korai halálozás kockázatát 24-26 százalékkal csökkenthetjük.

A Havard Egyetemen készült tanulmány szerint a növényi zsírok - mint például az olívaolaj vagy az avokádó zsírja - jelentősen csökkentik a korai halálozás kockázatát.

A növényi zsírok jelentősen csökkentik az korai halálozás kockázatát
A növényi zsírok jelentősen csökkentik a korai halálozás kockázatát

Hogyan készült a kutatás?

A kutatók 93 000 férfi és nő adatait gyűjtötték össze összesen - két forrásból: felhasználták egy korábbi, 1990 és 2012 között zajló vizsgálat eredményeit és egy másik, 1990 és 2010 között történt felmérés adatait. Ezek a korábbi vizsgálatok részletes információkat tartalmaztak a résztvevők étrendjéről és egészségi állapotáról, az adatokat pedig az évek során rendszeresen frissítették is.

A gyümölcsök és zöldségek menthetik meg az életünket - részletekért kattintson !

A mostani tanulmány készítésekor a tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre az állati és a növényi eredetű zsírok fogyasztása. Mint mondták, azért kellett tisztázni ezeket a kérdéseket, mert a mai napig egymásnak ellentmondó érvek szólnak mind az egyik, mind a másik típusú étrend mellett.

Állati eredetű zsírokat találhatunk például a vörös húsokban, a halban, a tojásban és a tejben, míg növényi források közé sorolhatjuk az avokádót, az olajos magvakat, a mogyoróvajat, olívaolajat vagy például a szezámolajat.

A növényi zsírok egészségesebbek

Az eredmény szerint a telítetlen növényi zsírok sokkal egészségesebbek, mint a tejtermékekben, a húsokban, valamint a csomagolt készételekben vagy junk foodokban található telített zsírok.

A korábbi adatok feldolgozásával pedig a kutatók arra jutottak, hogy ha az állati zsírokat növényiekre cseréljük, akkor a korai halálozás kockázatát 24-26 százalékkal csökkenteni tudjuk.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra