A legjobb decemberi vacsora

Hideg téli estéken szeretünk jókat enni, hiszen egy-egy ízletes fogás ilyenkor a lelkünknek is igazán jól tud esni. Nem szükséges azonban, hogy mindez felesleges kalóriahalmozásba csapjon át: egy kis átgondoltsággal a mértékletesség elvét követve is hamisítatlan lakomában lehet részünk.

Az ünnepeket megelőző időszakra jellemző rohanás és hajtás miatt gyakran előfordul, hogy napközben nem fordítunk kellő figyelmet a táplálkozásunkra, emiatt este farkaséhesen szabadulunk be a konyhába. Csakhogy a vacsorának nem szabadna a habzsolásról szólnia, mi több, a főétkezések között éppen ennek kell a legkisebb volumenűnek lennie. Estére csupán napi kalóriabevitelünk mintegy ötödét javasolt szánnunk, ami mind az emésztés, mind a nyugodt éjszakai pihenés szempontjából igen lényeges. Nem szerencsés tehát, ha a lefekvés előtti órákban zsíros, nehéz ételeket veszünk magunkhoz, ehelyett ajánlott inkább valamilyen könnyebb, de tápláló, laktató fogást találni.

Igaz-e, hogy nem szabad este 6 után enni? Részletek itt.

Remek megoldás lehet például egy szendvics, amelyből egy kis ötletességgel könnyedén gasztronómiai szempontból is izgalmas, akár kifejezetten pikáns ételt varázsolhatunk. Fontos, hogy a vacsorára választott menü kellő arányban vonultasson fel összetett szénhidrátokat, fehérjéket és egészséges zsírsavakat, biztosítva ezáltal, hogy ne kelljen később korgó hassal nyugovóra térnünk a nap végén. Mivel lefekvés előtt két-három órával már nem érdemes étkezni, mindenképpen olyan fogásra van szükség, amely laktató, de nem terheli meg a gyomrot.

Pulyka, az ünnepi asztal dísze

Tökéletes lehet e célra a hamburger, amelynek bár a gyorséttermek kínálata okán igencsak megromlott a renoméja manapság, eredendően nem feltétlenül egészségtelen, sőt megfelelő összetevőkből elkészítve egy kiegyensúlyozott, szerethető szendvicsféle. A húspogácsához kiváló alapot szolgáltat a karácsonyi ünnepi asztal egyik legfőbb kellékének számító pulyka. E szárnyas húsa kifejezetten alacsony zsírtartalommal rendelkezik, miközben arányaiban véve sok egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírsavat vonultat fel. Összességében tehát ideális fehérjeforrás.

Az alábbi recept alapján gyorsan és egyszerűen elkészíthető pulykaburger nagyszerű megkoronázása egy fárasztó decemberi hétköznapnak, ráadásul a görög joghurtos szósz probiotikumtartalma a bélflóra egészségének fenntartásához is hozzájárul.

A pulykahús remek fehérjeforrás, egyben kiváló alap egy hamburgerpogácsához
A pulykahús remek fehérjeforrás, egyben kiváló alap egy hamburgerpogácsához

Pulykaburger görög joghurtos szósszal

Hozzávalók (4 főre):

A húspogácsához:

  • 1/2 kg darált pulykamell
  • 2 tojás
  • 6 ek. zsemlemorzsa
  • 2-4 ek. szójaszósz
  • 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 tk. fokhagymapor
  • 4 ek. szénsavas ásványvíz
  • ízlés szerint őrölt feketebors és só

A joghurtos szószhoz:

  • 8 ek. natúr görög joghurt
  • 2 ek. dijoni mustár
  • 2 tk. morzsolt kapor
  • 1 tk. citromlé
  • ízlés szerint só

A hamburger összeállításához:

Elkészítés:

A darált pulykahúst tegyük egy nagy tálba. Adjuk hozzá a tojást, a zsemlemorzsát, az apró kockákra vágott vöröshagymát, a szójaszószt és az olívaolajat, majd kézzel gyúrjuk némileg össze. Ezt követően adjuk hozzá az ásványvizet, a fokhagymaport, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze minél alaposabban. Az így kapott húspépből formázzunk négy pogácsát, észben tartva, hogy a pogácsák sütés közben kissé össze fognak ugrani. Hagyjuk 10 percig sütőpapírra helyezve pihenni, majd egy előmelegített, vékonyan megolajozott serpenyőben süssük oldalanként 8-10 percig közepes lángon.

Eközben keverjük össze a görög joghurtot a mustárral, a kaporral és a citromlével, illetve sózzuk ízlésünknek megfelelően. A zsemléket ketté vágva legalulra tegyünk egy-egy saláta- és káposztalevelet, valamint vékony paradicsomkarikát, megágyazva ezáltal az elkészült húspogácsának, amelyre aztán ráönthetjük a joghurtszószt, illetve megszórhatjuk hagymakarikákkal. A pulykaburger könnyű, mégis laktató fogás, amelyet a gyermekek is szeretni fognak. Nem mellesleg a hideg téli estéken otthonunk kényelmében élvezhetjük a hamisítatlan street food jelentette kulináris élményt.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +11, +18 °C

A napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a több és vastagabb felhő a Dunántúlon ígérkezik. Nagyobb eséllyel itt alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, 23, 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön frontmentes idő lesz, de a nagy napi hőingás több panaszt is okozhat. A vérnyomás-ingadozás mellett a fejfájás szintén gyakori tünet lehet, a fokozottan érzékenyeknél pedig a görcsös bántalmak felerősödése is várható. Markáns hatások azonban nem érvényesülnek, a hőségmentes idő jót tesz az alvásnak és a pihenésnek. A Dunántúlon kissé változékonyabb idő lesz, ott ingadozhat a hőérzet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: