A jegeskávé így lesz tökéletes

A legenda szerint a jegeskávét francia gyarmatosítók találták fel, akik tej helyett hideg vízzel öntötték fel a kávéjukat, hogy jobban bírják az algériai forróságot. A frissítő ital azóta meghódította az egész világot, és minden kávékultúrában helyet kapott. Az elkészítési mód és a hozzávalók régiónként változhatnak, ám a lényeg ugyanaz: a jéggel készített kávé a forró nyarak elengedhetetlen itala.

Minden régiónak megvan a maga jellegzetes jegeskávéreceptje. A görögök a tejjel és jéggel összeturmixolt instant kávéra, azaz a frappéra esküsznek, a shakerato pedig főleg Olaszországban hódít. Ez utóbbi elkészítéséhez a kávét tört jéggel és cukorral rázzák össze egy shakerben. Katalóniában és Portugáliában citromszeleteket adnak a jegeskávéhoz, Vietnámban cukrozott, sűrített tejjel fogyasztják, Németországban és Ausztriában pedig tejszínhabbal és fagylalttal készítik.

Kiderült, melyik kávé a legegészségesebb - a részletekért kattintson ide!

Azonban a magyarok is a saját ízlésükre formálták a jegeskávét. "Mi, magyarok általában tejjel és cukorral isszuk a kávénkat, desszertként tekintünk rá, és ezt a jegeskávé-kultúránk is visszatükrözi. A jegeskávé itthon egy érdekes hibrid, mert különböző kávékultúrák hatását egyesíti. Népszerű a bécsi kávékultúrára jellemző - kissé retró - tejszínhab-réteg, csakúgy, mint a török-balkáni eredetű, szirupos-öntetes megoldás. Sőt mitöbb, itthon nem ritka, hogy egy harmadik, olaszos hatás is megjelenik, vaníliafagylalt formájában. Ehhez valószínűleg az olasz affogato recept adta az ihletet, ami úgy készül, hogy egy gombóc vaníliafagylaltra elkészítünk egy espressót" - mondta Márkosi Balázs, a Nespresso kávénagykövete.

jegeskávé, nyári ital, kávéfogyasztás, receptek
A jéggel készített kávé a forró nyarak elengedhetetlen itala. Fotó: Getty Images

Jegeskávé, cold brew és nitro

A hagyományos jegeskávé a jég utólagos hozzáadásával készül, de léteznek eltérő eljárások is. Az úgynevezett "cold brew", azaz hidegen kivonatolt kávé felfedezése Todd Simpson nevéhez fűződik, aki az 1964-es perui utazása során figyelt fel a helyiek különleges technikájára. A kávészemeket hosszú ideig vízben áztatták, az így kapott ital pedig kevesebb savat és lágyabb ízjegyeket tartalmazott. Ebből lett a cold brew vagy más néven a Toddy. Ennek továbbfejlesztett változata a csapolt " nitro " kávé, ami nitrogén hozzáadásával nyeri el krémes textúráját. A boltokból ismert dobozos jegeskávé ötlete pedig Japánból származik. Az első változat megalkotója Tadao Ueshima volt, aki 1969-ben mutatta be innovációját, de a hetvenes évekig nem aratott vele nagy sikert.

Hogyan készül a tökéletes jegeskávé?

A jég megváltoztatja a kávé ízét, mert a forró és hideg találkozásánál keletkező hősokk a megszokottól eltérő aromákat szabadít fel. "Mindig a jég legyen az első összetevő. A nagyobb méretű jégdarabok nem olvadnak el azonnal, és nem hígítják fel túlzottan a kávét. Édesítéshez szirupot javaslok, mert a hideg folyadékban nem oldódik olyan jól a cukor. A jég és a kávé aránya legyen legalább három az egyhez" - foglalta össze a legfontosabb alapszabályokat Márkosi Balázs.

Izgalmas receptek

Végül pedig jöjjön két izgalmas jeges kávékoktél a Hotsy Totsy Budapest műhelyéből, amelyeket mi is könnyedén elkészíthetünk otthon.

Berry me!

Hozzávalók:

  • 1 kávékapszula (40 ml)
  • 3 nagy méretű jégkocka (3x30 g)
  • 15 ml limelé
  • 10 ml cukorszirup
  • 20 ml fekete áfonyalé
  • 10 ml feketeribizli szirup (opcionális)
  • 100 ml bodzás vagy klasszikus indian tonic
  • friss bazsalikom, menta vagy bátrabbaknak koriander
  • lime szeletek

Elkészítés: Az egyik fűszernövényt finoman törjük meg, kenjük meg vele a pohár belsejét, majd tegyük bele a pohárba. Ezután töltsük fel jéggel a poharat, majd adjuk hozzá a gyümölcsleveket és a szirupokat. Öntsük fel tonikkal, majd az italból kilógó jégre készítsük el a kávét. Mentalevéllel, bazsalikommal, korianderrel és lime-mal díszíthetjük.

Take your time

Hozzávalók:

  • 1 kávékapszula (40 ml), vagy a hangsúlyosabb kávéíz érdekében 2 kapszula (25-25 ml)
  • 3 nagy méretű jégkocka (3x30 g)
  • 150 ml kakukkfüves mandulaital
  • 20 ml sós karamell szirup
  • friss kakukkfű
  • vajkaramella

Elkészítés: Kakukkfüves mandulaital elkészítéséhez áztassuk legalább 4 óráig 500 ml hideg mandulaitalban egy maréknyi friss kakukkfüvet. Ha ez kész, töltsünk meg egy poharat jéggel, majd öntsük fel a kakukkfüves mandulatejjel és a sós karamell sziruppal. Ezután készítsünk el egy kávét, ami csorgassunk rá az ital tetejére. Végül jöhet az ital dísze, a kakukkfű és a tört vajkaramella.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.