A gluténérzékenység három apró tettese

A kutatók beazonosították a glutén három olyan részecskéjét, mely a búzafehérjére allergiás embereknél kiváltja a betegséget.

Az eredmények, melyek a Science Translational Medicine című folyóiratban jelentek meg, sokkal célzottabb terápiát tehetnek majd lehetővé a mostani helyett. Jelenleg a gluténérzékenyeknek életük végéig tartózkodniuk kell a gluténtartalmú élelmiszerektől, mint például a gabonapelyhek, tészta, sütemények és a sör.

Allergia

"Ha sikerül egy allergén mérgező hatását leszűkíteni néhány alkotóelemre, akkor erőteljesen célirányos terápiát lehet kidolgozni úgy, hogy ne kelljen a teljes immunrendszert célba venni" - mondta Robert Anderson kutató, az ausztrál Walter és Eliza Hall Orvosi Kutatóintézetből.

Az allergiás betegek esetén az immunrendszer eltúlzott immunválaszt ad a gluténra, ami károsítja a vékonybeleket, így a vitaminok, ásványi anyagok és tápanyagok nem tudnak felszívódni az ételekből. A beteg krónikus kimerültségben szenved, nő a csontritkulás, a terméketlenség és a vetélés kockázata, valamint gyakrabban kapnak emésztőszervi rákot. Ez a tünetegyüttes a coeliákia, vagy lisztérzékenység.

A tanulmányhoz 244 ausztrál és brit lisztérzékeny beteget vizsgáltak. Három napon át ettek gluténtartalmú ételeket, majd megmérték az immunsejtek számát a vérükben. Bár a glutén mintegy 16 000 alkotóelemből áll, ebből csak három felelős az allergia kialakulásáért.

"Meglepetésünkre a glutén immunválaszát le lehet szorítani három összetevőre. Ez azt jelenti, hogy az immunreakció valószínűleg nagy mértékben a glutén néhány összetevőjére vonatkozik" - nyilatkozta telefonon a kutató.

Anderson munkatársaival azóta belekezdett egy injekció formájában beadható gyógyszer megalkotásába, mely a három komponenst nagyon kicsi adagokban tartalmazza. Az elképzelések szerint az immunrendszert rendszeresen kell kitenni a zavaró allergéneknek, de csak nagyon kicsi mennyiségben, így a test fokozatosan szokhat hozzájuk.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!