A fogyókúra ellensége: a szombat

Úgy tűnik, többnyire a szombati nap a derékbőségünk legnagyobb ellensége. Szigorú diéta és mozgásprogram mellett is lassabban fogyunk hétvégén, mivel többet eszünk, mint a hét többi napjain - derült ki a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói szerint.

Korábbi tanulmányok is igazolták, hogy az emberek sokkal inkább felszednek néhány kilót a szabadságok ideje alatt, Amerikában különösen Hálaadás és újév környékén. Ez az első vizsgálat, melyben a résztvevőkről naprakész információkat gyűjtöttek testsúlyról, kalória bevitelről és felhasználásról egy egyéves periódus alatt. A vizsgálat eredményei szerint a megnövekedett kalória bevitel nemcsak a szünidőkre jellemző, sajnos a legtöbb hétvégén is ez a helyzet.

"Gondoltuk, hogy a hétvége problémás lehet a fogyni vágyónak. De bennünket is meglepett, hogy ez milyen sűrűn fordul elő" - mondta Dr. Susan B. Racette docens orvos és gyógytornász.

"A kalóriacsökkentett csoportban megfigyelt személyek hét közben fogytak, míg hétvégén rendszerint megállt a súlycsökkenés, mivel többet ettek."

Racette csapatával 48, 50 és 60 év közötti felnőttet vizsgált, akik részt vettek a CALERIE (mozaikszó: Átfogó Értékelés az Energia bevitel Csökkentésének Hosszú távú Hatásairól) vizsgálatban. A tanulmány kezdetekor a megfigyelt személyek BMI (testtömeg) indexe az egészséges és túlsúlyos között volt. Egyikük sem tartozott az elhízott kategóriába.

A korábbi tanulmányokra alapozva, miszerint a kalóriaszegény diétán tartott egerek és patkányok egészségesebbek és tovább élnek, a CALERIE tanulmányt is arra tervezeték, hogy a hosszabb távon fogyasztott kevesebb kalóriamennyiség mellett értékeljék néhány gyakori - idősödésre, vagy kórállapotokra jellemző - érték csökkenését, vagy javulását.

"A patkányoknál azonban nincsenek úgy hétvégék, mint az embereknél" - mondta Racette. "A hétvégi életmódstílus pedig nagyon különböző lehet a hétköznapitól. Vannak szociális események, partik, ha vannak gyermekek, lehet, hogy egész nap a sportpályán vannak, és számítanak egy kis engedékenységre az ennivalóval kapcsolatban."

A tanulmányban résztvevőket 3 csoportra osztották: első csoportban 20 százalékkal csökkentették a napi kalória bevitelt, a másodikban 20 százalékkal növelték a napi mozgásaktivitást, a harmadikban pedig nem történt kalória vagy mozgásaktivitásbeli változtatás.

Mindhárom csoportot egy évig tartották megfigyelés alatt.

A résztvevők naplót vezettek a diétáról, követték a mozgásaktivitás mennyiségét, és rendszeresen mérték súlyukat. Racette szerint az emberek nem igazán realizálták, hogy jelentősen többet esznek hétvégenként.

"Meglepően sűrűn találkoztunk ilyesmivel" - mondja. "Szintén meglepődtünk azon, hogy mennyire drámaian alacsony volt a hétvégenkénti fogyási ütem az egész vizsgálat ideje alatt." A tanulmány megkezdése előtt, a kutatók minden egyes résztvevőnél megállapították az alapvető étkezési szokásokat és mozgásmennyiséget. Már ekkor kiderült, hogy szombatonként fogyasztják a legtöbb kalóriát. Az összes kalóriamennyiség 36 százalékát teszi ki a szombati zsírbevitel, míg a ennek kevesebb mint 35 százalék származik a hét maradék napjaiból.

A típusos hétvégi magasabb energia bevitel - a diéta és a testmozgások bevezetése előtt - átlagosan évi 9 fontnyi (kb. 4,5 kg) testsúlytöbbletet eredményezett volna. A csoportokban, mind a 20 százalékos kalóriamegvonásnál, vagy a mozgásaktivitás növelésével a minta ugyanaz maradt. A kalória megszorításos csoportban szombaton ettek a legtöbbet. A mozgásaktivitásos csoportban szombaton és vasárnap is többet ettek. Ennek eredményeként az előző csoportban megállt a súlycsökkenés a hétvégék alatt, míg az utóbbiaknál még súlygyarapodás is történt. "A diétán lévő emberek gyakran nem fogynak annyit, amennyit várnánk, ez talán megmagyarázza, hogy miért."- mondja a szakember.

A CALERIE tanulmány következő stádiumában (több személlyel, hosszabb időperiódus alatt) a kutatók megkérték a résztvevőket, hogy naponta mérjék magukat és jobban figyeljenek ezekre a táplálkozási szokásokra, különösen hétvégéken. Akik nem vettek részt a tanulmányban, azoknak óvatosságot és mérsékletességet ajánlottak ezekre a hétvégi buktatókra.

"Nem lehet eléggé hangsúlyozni az előre tervezést" -mondta Racette. A szakember azt ajánlja, hogy vigyünk magunkkal egészséges ennivalót, ha meghívásnak teszünk eleget, így nem éhezünk például egy partin, vagy ha a gyermekünk meccsére indulunk, nem árt, ha van nálunk valami könnyű harapnivaló, és nem gyorséttermi ételt eszünk. "Ha még az adagokra is kissé nagyobb figyelmet fordítunk, akkor képesek leszünk úgy élvezni a hétvégét, hogy közben ne szabotáljuk a súlykontrollra tett erőfeszítéseket."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +14 °C

Kelet felé halad a frontfelhőzet és a gyengülő csapadékzóna, amely mögött délnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Ezt követően gomolyfelhők képződnek, amelyekből néhol kialakulhat zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Délután, késő délután keleten is felszakadozik, csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként lehet ennél kissé hűvösebb. Késő este 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárásunkat egyelőre egy mediterrán ciklon gyengülő hidegfrontja határozza meg.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra