A fehérje az éhség leghatékonyabb ellenfele

A magas fehérjetartalmú étrend a legalkalmasabb az éhség kordában tartására, a zsír és a szénhidrát közel sem ennyire hasznos - mutatták ki amerikai kutatók, akik a különböző típusú diéták hatását tanulmányozták.

A Seattle-ben működő Washington Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a különböző tápanyagok milyen mértékben és mennyi időre nyomják el az éhségérzetet kiváltó hormon, a ghrelin működését.

A kísérletben tizenhat embernek adtak italokat, amelyek különböző mértékben tartalmaztak szénhidrátot, zsírt és fehérjét. Először az első ital felhajtása után húsz perccel vettek vérmintát a résztvevőktől, majd húszpercenként, egészen a hatodik óra végéig.

A kísérletet vezető szakember elmondta: a zsír alig-alig nyomta el az éhséghormon működését, a hatás erejét és tartósságát összegezve egyértelműen a fehérje teljesített a legjobban.

A szénhidrát először még a fehérjénél is erősebben gátolta a ghrelin működését, nem sokkal később azonban a kezdetinél is magasabbra szökött a hormon szintje, vagyis a szénhidrát hatására az emberek éhesebbnek érzik magukat, mint evés előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?