800 évig is élhetünk?

A dél-kaliforniai egyetem kutatói tízszeresére növelték az élesztőgomba élettartamát, és azt állítják, ugyanez a módszer az emberekre is átvihető, csupán a kalóriabevitelt kell csökkenteni és két gént kikapcsolni a szervezetben. Ecuadorban már embereken is folytatnak teszteket.

Az élettartam meghosszabbítása kalóriacsökkentett diéta és genetikai módosítások kombinációjának köszönhető, derül ki a PLoS Genetics sajtónyilatkozatából, mindezzel pedig közelebb kerülhet a tudomány a sejt élettartamának megnöveléséhez és egészségének megtartásához. "Megteremtjük az alapot az egészséges élet újraprogramozásához", nyilatkozta a kutatás vezetője, Walter Longo.

A kutatás során elvégzett módosítás az RAS2 és az SCH9 jelű géneket érinti, amelyek az élesztőben az öregedésért, az emberben pedig a rák kialakulásáért felelősek. "Az életkor tízszeres meghosszabbítását tudtuk elérni, jelenleg ez a legtöbb, amit a tudomány jelenlegi állása szerint meg lehet valósítani egy organizmusban", mondta Longo. A normális élesztőgombák körülbelül egy hétig élnek, tízszeres élettartamuk az emberi életre átvetítve körülbelül 800 évet jelent. Longo és csoportja jelenleg azzal foglalkozik, hogy a módszert háziegerekre is átvihesse.

A csoport jelenleg egy olyan ecuadori emberi populációt vizsgál, amelynek tagjaiban a kísérlettől függetlenül kutatásukhoz hasonló mutációkat fedeztek fel. Longo fontosnak tartotta elmondani, hogy a hosszú életet eredményező mutációk egyben súlyos fejlődési deficitekkel és egyéb egészségügyi problémákkal járnak, és nem lesz könnyű olyan, emberi életet meghosszabbító szereket előállítani, amelyeknek nincs mellékhatásuk. Az ecuadori lakosok között most azokat keresik, akikben nem találtak látható fejlődési rendellenességeket, ők várhatóan kevesebbszer betegednek meg és élettartamuk is hosszabb.

Bari Máriusz

hvg.hu

(2008.01.21. 10:53)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?