Szorító gondok

A végbelet borító nyálkahártya egészségeseknél fényes, narancsvörös színű szövet. Fele részben a testfelszínt borító bőr, másik részében a bélnyálkahártya alkotja.

Az ánusz kívül-belül

A végbelet borító nyálkahártya egészségeseknél fényes, narancsvörös színű szövet. Fele részben a testfelszínt borító bőr, másik részében a bélnyálkahártya alkotja. A nyálkahártya viszonylag kevésbé érzékeny, ugyanakkor az ánusz bőre sűrűn el van látva érzőideg-végződésekkel. Ennek következtében az itt keletkezett elváltozások elég fájdalmasak lehetnek. A végbél záróizma egy izomgyűrűből áll, melynek beidegzése kettős. Egyrészt a mindenütt jelenlévő vegetatív, akaratunktól független idegrendszer szabályozza működését, másrészt alsó harmadának van egy olyan izomnyalábja, amely ellentétben a bélcsatorna többi részével, akaratlagosan is ellazul vagy összehúzódik, összeszorítja a végbélnyílást. A záróizom felett kb. négy-öt centivel van egy tömítőgyűrű, mely artériákból, vénákból, simaizmokból áll. Tulajdonképpen három rugalmas kis párnácskáról, vérrel teli szivacskáról van szó. Ezek nyugalomban kitöltik a bélüreget, székeléskor, a záróizmok elernyedésével párhuzamosan viszont szétnyílnak. Ezek az aranyerek. A végbélnyílás és a környező bőr külső hatásokra érzékeny terület. Könnyen bepirosodik, viszket, fáj, és különböző kellemetlen elváltozások is megjelenhetnek ezen a tájon.

Az orvos úgy veheti szemügyre, ha a páciens letérdel és lekönyököl a vizsgálóasztalon, mások oldalsó, fekvő helyzetben, felhúzott lábakkal vizsgálják meg a beteget. A megtekintést általában ujjal történő vizsgálat követi. Az orvos vékony műanyag kesztyűt vagy gumiujjat húz, bekeni krémmel, hogy jól csússzon, és benyúl a végbélbe, hogy belülről körbetapogassa a bélfalat. Ha szükséges, a szakember speciális műszerek, optikai rendszerrel ellátott rektoszkóp, kolonoszkóp segítségével is betekint a végbélbe, illetve a vastagbél alsó szakaszaiba.

Az aranyérbetegség

Az említett belső tömítőgyűrű, az aranyeret alkotó párnácskák kóros körülmények között megnagyobbodnak, megnyílnak, sőt el is vándorolhatnak. Ilyenkor jelennek meg a székelés után a végbélnyílásban, és válnak tapinthatóvá kívülről is. Azaz az aranyérből aranyérbetegség lesz. A végbélgyűrű ereinek ezt az elfajulását számtalan tényező okozhatja, és ezek gyakran kombinálódnak is egymással. A megterhelő fizikai aktivitás, bizonyos sportok (nehézatlétika), nehéz terhek cipelése, terhesség és idült székrekedés hajlamosítanak rá. Bizonyos kismedencei daganatok, de a hosszas vécén ücsörgés is vérpangást, így következményes aranyérbetegséget okozhat. A civilizációs ártalmak közül legfontosabbak a rossz étkezési szokások, elsősorban a rostszegény táplálkozás. A kevés zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó étrendtől a vastagbél mozgása renyhébbé válik, lelassul a széklet előrehaladása. Így több víz szívódik fel belőle, keményebbé válik a széklet. Ez előbb-utóbb aranyérbetegséghez vezet.

Tünetei

  1. Vérzés. Jellegzetes a székletürítés után megjelenő vércsík a székleten vagy a papíron. A vérzés erőssége különböző, az enyhe, alig észlelhetőtől (ez a gyakoribb) a kisütőeret érintő spriccelő vérzésig terjedhet. Ha a vérzés darabos, sötét színű, az nem az aranyérből származik. Ilyenkor sürgős kivizsgálás szükséges.
  2. Fájdalom. Igen változatos lehet. Van, amikor csak enyhe húzó érzés jelentkezik, inkább egy bizarr teltségérzés, mintha sosem sikerülne teljesen kiüríteni a székletet. És persze a fájdalom igen komoly is lehet, megnehezítheti az egyszerű ülést is. Érdekes, hogy az úgynevezett belső aranyerek, bár a külsőknél általában súlyosabbak, mégis kevésbé fájdalmasak, viszont gyakrabban véreznek.
  3. Viszketés, nedvezés, váladékozás. Ez azzal is összefügg, hogy a fájdalmas, duzzadt, gyulladt területet igen nehéz tisztán tartani.

Gyógyítása

Ha az aranyerek csak tapinthatóak és nem okoznak panaszokat, akkor nem igényelnek orvosi kezelést. Lehetőleg rostdús ételeket fogyasszunk, a rendszeres székletürítés segítése céljából. Ülő életmódunk ellensúlyozására találjunk időt a mindennapos rendszeres mozgásra. Székelés után vizes vattával tisztítsuk le a végbélnyílás környékét. A fájó, viszkető, vérző aranyérrel viszont okvetlenül keressük fel az orvost. Proktológusnak nevezik azt a szakorvost, aki a végbél betegségeire szakosodott (proktosz görögül: végbél). A proktológia fiatal szakág, de hatalmas eredményekkel dicsekedhet. Manapság egyre ritkábban van szükség a hosszas ápolást igénylő aranyér-műtétekre. Helyükbe az ambuláns módszerek léptek. A kisebb csomókba olyan anyagokat fecskendeznek, amelyek segítik a hegszövet képződését. Ezáltal a vénák összeesnek, elzáródnak, a párnácskák elsimulnak. Ugyanez érhető el infravörös sugarakkal is. A nagyobb csomókat meggyűrűzik, azaz a tövükre speciális eszközzel egy leszorító gumigyűrűt húznak. Az elszorított aranyerek kb. egy hét múlva elhalnak, maguktól leesnek, és a széklettel együtt kisodródnak. Előnye ennek az eljárásnak, hogy fájdalmatlan, és már a beavatkozás másnapján munkába is állhatunk, feltéve, ha nem nehéz fizikai munkát végzünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra