Miért is jó a probiotikumok rendszeres fogyasztása?

A probiotikus szó görög eredetű, jelentése: az életért, az élet számára. Ennek körébe olyan, a szervezet számára hasznos baktériumok tartoznak, melyek képesek helyreállítani a bélflóra megfelelő egyensúlyát.

Érdekes, hogy az ötletet elsőként a takarmányozásban hasznosították. Napjainkban, a kutatásoknak és tapasztalatoknak köszönhetően jóval többet értünk probiotikum alatt. E fogalom olyan élő mikroorganizmusokat jelent, amelyeket megfelelő mennyiségben juttatva a szervezetbe, jótékony hatást gyakorolhatnak az egészségre. De mik is ezek a jótékony hatások?

Bélrendszerünk alapvető szerepet vállal a szervezetünket ért "támadások" kivédésében - a bélbaktériumok számos fajtája munkálkodik együtt azért, hogy fenntartsa normál egyensúlyát. Ám olyan faktorok, mint a bélflóra felborult egyensúlyát és támogassák a védekező rendszer megfelelő működését, a kórokozókkal szembeni védelmet. A probiotikumok jobbára olyan tejsavbaktériumok - általában a Lactobacillus, a Streptococcus és a Bifidobacterium csoportok tagjai - amelyek nagy arányban képesek túlélni a tápcsatorna hatásait, mint amilyen a gyomorsavas környezete, illetve a vékonybél enzimei, így szabad utat kapnak a "kibontakozásra".

Szervezetünk bizonyítottan hatékony védőkatonái

A probiotikumok mögött húzódó tudományos elképzelés mára már elfogadottnak számít, ám nemrég kezdődtek csak el olyan klinikai vizsgálatok, amelyek a probiotikus készítmények adott betegségre vonatkozó jótékony hatásait tesztelték. A feljegyzett pozitív hatások közé tartoznak: akut hasmenés megelőzése gyermekeknél, antibiotikummal összefüggésbe hozható hasmenés gyógyítása, olyan gyulladásos bélbetegségek, mint a Crohn vagy az irritabilis bélszindróma (IBD) előnyös irányba való befolyásolása, az immunrendszer erősítése illetve az allergiák számának csökkentése. 2001-ben indult el egy EU támogatott, PROEUHEALTH nevű projekt, mely 16 európai ország kutatási partnereinek összefogásával célozta meg az egészséges bélben található baktériumok azonosítását, valamint változását az évek múlása, a helytelen étrend és életstílus hatására. A betegségmegelőző-, valamint gyógyító szerep csak specifikus probiotikum törzsekre jellemző, más-más funkciót betöltve szervezetünkben. A PROEUHEALTH kimutatta, hogy bizonyos Lactococcus és Lactobacillus törzsek segíthetnek megelőzni a bélrendszer gyulladásos megbetegedéseit, az IBD-t, a Crohn betegséget; valamint csökkentették a bűnbak Helicobacter pylori mennyiségét, mely gasztritiszt, gyomorfekélyt valamint gyomorrákot is okozhat. Továbbá a fertőző hasmenést produkáló Salmonella typhimurium és Escherichia coli mennyiséget is bizonyítottan csökkentették.

Probiotikumok a polcoktól egészen a konyháig

A probiotikumokat legegyszerűbben a tejtermékekből fogyaszthatjuk el, melyeknek napjainkra széles skálája ismert. Célszerű azokat választani, melyeknek kedvező hatása tudományosan bizonyított. A hatásosság alapvető feltétele az elegendő mennyiség és jó tudni, hogy a "probiotikus" jelző nem a tartalomhoz, hanem a koncentrációhoz kötött. Egy tejtermék akkor nevezhető probiotikusnak, ha a két alap joghurtkultúrán felül (Streptococcus thermophilus és Lactobacilus bulgaricus tejsav kultúrák tenyészete, melyek 107/g mennyiségben tálalhatóak meg a joghurtban), még további legalább 106/g mennyiségben tartalmaz probiotikumokat.

Nézzük, milyen probiotikus finomságokkal színesíthetjük étrendünket, hogy komfortosan érezzük magunkat kívül-belül! A nap kezdéseként borítsunk le egy kis tálka zabpelyhet probiotikus joghurttal és szórjunk rá idénygyümölcsöket, kisétkezésre pedig ehetünk egy kefirt korpás keksszel és rágcsálhatunk mellé hasábra vágott sárgarépát . A vitaminokban gazdag téli zöldségekből, mint céklából, sütőtökből, zellerből, kínai kelből készíthetünk vitaminsalátát, melyhez tökéletesen dukál egy áttört fokhagymával és bazsalikommal ízesített joghurtöntet, így tökéletes védőpajzzsal láthatjuk el szervezetünket.

A probiotikus tejtermékek jótékony hatásai:

  • segítenek kialakítani és megtartani a bélflóra egyensúlyát
  • támogathatják az immunrendszert
  • segíthetik a székrekedés kezelését;
  • enyhíthetik a hasmenés kellemetlen tüneteit
  • egyesek csökkenthetik a haspuffadást
  • csökkenthetik az ún. rossz, azaz LDL koleszterin szintet
  • valamint az ún. "utazok hasmenése" megelőzésére is jól alkalmazhatók
  • Probiotikumok azonban nem csupán a tejtermékekben, hanem étrendkiegészítők formájában is kaphatóak. Ezeket a készítményeket általában - ugyanúgy, mint a különböző vitaminkészítményeket - kiegészítésként, leggyakrabban antibiotikum-kúra mellett alkalmazzák. Alapvető különbsége abban rejlik, hogy míg a probiotikus tejtermékek élő, aktív, addig az étrendkiegészítők általában liofilizált, azaz fagyasztva szárított, de életképes állapotban tartalmaznak probiotikumokat; arról nem is beszélve, hogy egy pohár joghurt vagy kefir elfogyasztásával egyéb tápanyagokkal is gazdagítjuk szervezetünket, mint fehérjével vagy kalciummal, melyek kiemelt szerepet kapnak a fejlődésben lévő gyermekek étrendjében.

    A probiotikumok táplálékai

    A probiotikumokkal egyetemben gyakran hallhatjuk a prebiotikum kifejezést is. Ezek olyan emészthetetlen élelmiszer-alkotók, melyek előmozdítják főként a vastagbélben élő, a szervezetre kedvező hatást kifejtő baktériumok, a probiotikumok növekedését és hatékonyságát. Ilyen tulajdonságú anyagok a fruktooligoszacharidok (FOS), melyek a természetben a gabonákban, vöröshagymában, banánban, mézben, fokhagymában, póréhagymában találhatók meg. Ezen kívül izolálható a cikória gyökeréből és enzimatikus úton a szacharózból is szintetizálható. A FOS hatásai közé tartozik a bifidobacteriumok szaporodása, a kalcium felszívódás javulása, a széklet tömegének növekedése, a tranzitidő rövidülése, valamint a szérum lipidszint és a kórokozó baktériumok számának csökkentése. A szimbiotikumok a pro- és a prebiotikumok együttesét jelölik, amelyben összegződik a baktériumok és tápanyagainak előnyös hatása, így a maximális hatékonyságot éri el.

    Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    folyadékpótlás
    Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    alvás
    6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +11 °C
    Minimum: -3 °C

    Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!