Megtalálták a kevésbé veszélyes elhízás titkát

Számos olyan gént azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az emberi genomban, amelyek mind az elhízással, mind a szív-érrendszeri és anyagcsere-betegségek kialakulásának csökkent kockázatával kapcsolatba hozhatók. A kutatók szerint felfedezésük új utakat nyithat meg az elhízással élők terápiájában.

Elősegítheti az elhízással élők fogyását egy olyan gyógyszerhatóanyag, amelyet jelenleg a 2-es típusú cukorbetegek terápiájában alkalmaznak. Részletek itt.

Világszerte egyre többen küzdenek túlsúllyal vagy elhízással: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint például mintegy megháromszorozódott az érintettek száma az 1970-es évek óta. Ismert, hogy az elhízással élők körében gyakrabban fordul elő magas vércukor- és vérzsírszint, illetve magas vérnyomás. Mi több, jelentős súlyfelesleg mellett magasabb egyes krónikus szív-érrendszeri és anyagcsere-betegségek kialakulásának kockázata. Ezzel együtt az elhízással élők egy jelentős részénél mégsem jelentkeznek az említett kóros elváltozások, egy, a Nature Metabolism című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány pedig most magyarázatot adhat a talányra, hogy miért.

Az elhízás talaján gyakran más betegségek is kialakulnak, de nem minden esetben
Azelhízástalaján gyakran más betegségek is kialakulnak, de nem minden esetben. Fotó: Getty Images

A Koppenhágai Egyetem és a New York-i Mount Sinai kórház égisze alatt működő Icahn Orvosi Egyetem szakembereinek vezetésével egy nemzetközi kutatócsapat több százezer elhízással élő ember adatait elemezte ki, akik testösszetételét és betegségre hajlamosító kockázati markereit már korábban felmérték. Mint az a koppenhágai intézmény holnapján olvasható , a vizsgálat során a kutatók összesen 62 olyan gén azonosítottak, amelyek kimutathatóan kapcsolatban álltak mind a magas testzsírszázalékkal, mind a kardiometabolikus betegségek kialakulásának csökkent kockázatával. További elemzések révén arra is fény derült, hogy ezek a gének testünk számos folyamatában szerepet vállalnak, beleértve a zsírsejtek szabályozását és fejlődését, a testzsír eloszlását a szervezetben, valamint az energiaháztartást és a gyulladásokat.

"Úgy tűnik, az általunk beazonosított gének előnyösen hatnak egészségünkre, mivel hozzájárulnak a zsírszövet egészségének megőrzéséhez. Egyszersmind a gének némelyike célpontot nyújthat új terápiák kifejlesztéséhez is, csökkentve a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának veszélyét" - mutatott rá Tuomas Kilpeläinen, a Koppenhágai Egyetem kutatója. Hasonló véleményt fogalmazott meg Ruth Loos, az Icahn Orvosi Egyetem professzora is, aki szerint felfedezésük előrelépést hozhat az elhízás kezelésében. "Az elhízás nyilvánvalóan egy komplex betegség. Nem mindenkire nézve azonos mértékű a kardiometabolikus betegségek kialakulásának kockázata, aki súlyfelesleggel küzd. Azáltal viszont, hogy ismerjük, mely gének nyújtanak védelmet a cukorbetegséggel és szív-érrendszeri betegségekkel szemben, hatékonyabbá válhat az elhízással élők diagnosztikája és kezelése egyaránt" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!