Ha tágulnak a vénák

Az aranyeres csomók a végbél és a végbélnyílás falában található vénatágulatok. Azokat az aranyereket, amelyek a végbélnyíláson belül maradnak belső, az azon kívülre kerülőket pedig külső aranyereknek nevezik.

A betegség okainak kutatása nagyon messze vezethetne. Mondhatnánk, civilizációs ártalom, hiszen a rohanó életmód, az órákon át tartó ülő testhelyzet, a helytelen táplálkozás és az ezek következtében kialakuló székrekedés mind mind a betegség kialakulását segítik elő. Bizonyos májbetegségekben is gyakrabban fordul elő. Előrehaladott terhesség alatt, szülések után is megszokott jelenség. A szülés után azonban az esetek egy részében a vénatágulatok megszűnhetnek, illetve jelentősen visszafejlődhetnek.
A két lábon való állás hátránya, hogy hajlamosít az aranyérre. Álló testhelyzetben ugyanis nagyobb az erre a területre nehezedő véroszlop súlya, könnyebben alakul ki a vénatágulat, mint a mind a négy lábukat használó emlősöknél.
A betegség tünetei változatosak. Eleinte, különösen az enyhe esetek akár tünetmentesek is lehetnek. A rémisztő tünet, a vérzés gyakran viszi orvoshoz a beteget. Véres lehet a széklet felszíne vagy a vécépapír. Csak ritkán párosul fájdalommal, és mennyisége általában nem jelentős.



Gyakori tünet a végbéltáji viszketés, égő érzés. Fájdalom rendszerint csak akkor alakul ki, ha az aranyeres csomó begyullad. Ilyenkor a benne lévő vér megalvad, a csomó megduzzad, és a végbélnyílásban gyakorta tapinthatóvá válik egy érzékeny, fájdalmas duzzanat. A fájdalom testhelyzettől függően változó erősségű, székeléskor fokozódhat. Kezelés nélkül a panaszok néhány napig egyre erősödnek, és rendszerint csak hetek alatt szűnnek meg teljesen.
Ha a beteg a panaszaival időben orvoshoz kerül, akkor a tünetek gyorsan enyhíthetők, megszüntethetők, sőt, bizonyos esetekben az elvégzett ambuláns beavatkozásokkal egy esetleges későbbi műtét is megelőzhető.

Azonban a betegek nem szívesen fordulnak végbéltáji panaszaikkal az orvoshoz. Félnek a lehetséges egyéb diagnózistól, és szeméremérzetük is tiltakozik a vizsgálatok ellen. Azt viszont tudni kell, hogy egyéb, a végbelet érintő betegségek is járhatnak hasonló tünetekkel, elsősorban vérzéssel, véres székürítéssel. Így ezeket a tüneteket minden esetben nagyon komolyan kell venni, mert nemcsak aranyeresség, hanem a végbél nyálkahártyájának gyulladása, kifekélyesedése, a terület jó- és rosszindulatú daganatai is okozhatják őket. Az időben felfedezett alapbetegség, még a végbélrák is gyógyítható.
A betegségek felismeréséhez és azok egymástól való elkülönítéséhez elsősorban végbéltükrözésre van szükség. A vizsgálat során egy 20-25 cm hosszú, egyenes fémeszközzel - a rektoszkóppal - az orvos a teljes végbelet és az úgynevezett szigmabél alsó szakaszát is át tudja tekinteni. Egy apró fogóval szövetmintát is vehet a gyanúsnak látszó vagy betegnek ítélt területből. A vizsgálat, előkészítése 1-2 beöntésre van szükség. A rövidebb, 8-10 cm-es, anoszkópnak nevezett eszközzel a végbélnek pont az az utolsó szakasza nézhető át alaposan, ahol az aranyerek előfordulnak. Ez a vizsgálat még előkészítést sem igényel.
A tünetmentes aranyerek rendszerint nem igényelnek kezelést. Székletlágyítók enyhíthetnek a székrekedésen, és ugyanilyen jó hatású a rostdús ételek, zöldségek, gyümölcsök, müzli- és korpafélék fogyasztása is, ami rendszeressé teszi a bélműködést. Lényeges, hogy a növényi a rostok mellé sok folyadékot kell fogyasztani. Az enyhe panaszok a vizsgálatok elvégzése és a diagnózis felállítása után kúpokkal és kenőcsökkel is uralhatók. Amikor az aranyérben kialakult véralvadék okoz fájdalmat, azt helyi hatású gyulladáscsökkentő és érzéstelenítő kenőcsökkel vagy kúpokkal, ülőfürdővel és a vénák kiürülését elősegítő gyógyszerrel kezelik. A gyors fájdalomcsökkentés érdekében szükség lehet a véna megnyitására, és a véralvadék eltávolítására.
Gyakori vérzés esetén az aranyér egy gumigyűrűvel leszorítható, ami napokkal később az aranyér elhalásához, és fájdalmatlan lelökődéséhez vezet. A betegség injekcióval is kezelhető, a csomóba befecskendezett szer a vénát elzáró hegszövet képződését okozza. Ezt a beavatkozást szkleroterápiának nevezik. Ezeken kívül számos, műtétnek szintén nem minősülő módszer létezik a betegség kezelésére. Műtét akkor válik szükségessé, ha az egyéb eljárások hatástalanok.
A hagyományos műtéti megoldások mellett újabb módszerek is kezdenek teret hódítani. Az egyik lehetőség, hogy műtét közben egy speciális ultrahangos készülékkel megkeresik azt a verőeret, amely az adott aranyeres csomó vérellátását biztosítja, és lekötik azt.
A másik az igen előrehaladott stádiumban lévő aranyerek gyógyítását célozza. Speciális varrógéppel távolítják el az aranyeret és az azt borító, laza nyálkahártyát. A módszer előnye a rövid, mindössze egynapos kórházi tartózkodási idő, a gyors gyógyulás és a korai munkába állási lehetőség.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt ködös, borult, nyirkos idő várható, szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag