Az elhízott anyáknak a gyerekük is túlsúlyos lesz

Egy új tanulmány szerint a 4 és 9 év közötti lányoknál nagyobb valószínűséggel alakul ki nagy zsírtömeg és magas testtömeg-index (BMI), ha anyukájuk is elhízott. Az anyák és fiaik, illetve apák és fiaik, valamint lányaik elhízása között azonban nem találtak ilyen összefüggést.

A University of Southampton kutatói a gyermekek testzsírtömegét, sovány testtömegét és BMI-jét 4, 6-7, illetve 8-9 éves korukban mérték, a szülőkét pedig akkor, amikor gyermekeik 8-9 évesek voltak. Az eredmények alapján szoros kapcsolatot találtak az anyák és lányaik zsírtömege között, és azt valószínűsítik, hogy ez az anya-lánya elhízáskapcsolat a kislányok 4 éves korában alakul ki – írja az Orvostovábbképző Szemle.

A kutatók szerint fontos lenne tudatosítani a túlsúllyal küszködő anyákban még a fogantatás előtt, hogy ezek a folyamatok akár a méhen belüli időszakban is elkezdődhetnek, ezért a korai beavatkozás is elengedhetetlen. 

elhízás, kövér, molett, BMI, genetika,
Nem mindegy, hogy az édesanya milyen testalkatú. Fotó: Getty Images

Diabétesz, rák, szív- és érrendszeri problémák is fenyegeti ezeket a gyerekeket

Korábbi kutatások már beszámoltak arról, hogy a túlsúlyos vagy elhízott gyermekek édesanyja is nagyobb valószínűséggel küzd túlsúllyal, a legtöbb tanulmány azonban kizárólag a BMI-t vizsgálta, és nem mérte a zsírtömeget. Nem volt ismert továbbá, hogy az apa elhízása hogyan befolyásolhatja az utódokat, vagy hogyan különbözhet a kockázat a fiúgyermekek és a lányok között.

A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek felnőttkorukban is elhízottak, így esetükben nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a porckopás kialakulásának kockázata. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.