A bélflóra állandó kapcsolatban áll a külvilággal!

A bélflóra folyamatos és érzékeny kapcsolatban áll a külvilággal. Ezért különösen fontos figyelnünk arra, hogy milyen hatások érik. Károsodása esetén sürgősen helyre kell állítani az egészségét!

Helyünk a világban

Gyermekkorunkban még nem tudjuk magunkat egyértelműen megkülönböztetni a külvilágtól. Saját identitásunk fokozatosan alakul ki, a külvilág reakcióinak tükrében kezdünk magunkra, mint önállóan létező, folyamatosan alakuló egyénre gondolni. Személyiségünk is a külvilággal kapcsolatos szokásaink, viszonyulásaink mintáiból alakul ki, miközben olthatatlan kíváncsiságunkkal lassan feltérképezzük a körülöttünk lévő állapotokat. Megjelenik tehát az érzékelt világtól elkülönült önmagunk többé-kevésbé stabil képe. A külső jelenségekhez fűződő viszonyunkat pedig tapasztalataink és a kulturális szokásaink határozzák meg.

Szívesen gondoljuk, hogy belső világunkat a bőrünk határolja el a kívül zajló folyamatoktól. Ez részben igaz is: bőrünk érzékeny, mégis hatékony védelmet nyújt számunkra a külső hatások ellen. Igen ám, de hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy belső szerveink számos ponton mégis állandó és közvetlen kapcsolatban állnak a világgal. Ráadásul úgy, hogy a hatások bőrünk óvatos gondoskodását megkerülve érik felszínüket.

Közvetlen kapcsolat a világgal

A tüdőnk segítségével veszünk fel a létezésünkhöz nélkülözhetetlen oxigént környezetünkből. Sajnos nem kizárólag tiszta oxigén érkezik a közbülső állomásokon keresztül a tüdőnkbe, hanem számtalan fölösleges szennyezőanyag is. A környezeti ártalmak így közvetlenül és rendkívül intenzíven érik szervezetünket, testünk ezek szűrésére nincs hatékonyan felkészülve. Esetleges káros szokásainkkal ugyanez a helyzet, az állandósult szennyezés folyamatosan károsítja egészségünket.

Ugyan legtöbbünk találkozott már a cigarettázás és a szmog hosszabb távon jelentkező hatásaival, ám határozott cselekvésre kevesen szánjuk rá magunkat. Ha valóban belegondolnánk, hogy a kátrány, a korom és a többi káros anyag mekkora felületen érintkezik nap mint nap a tüdőnket borító érzékeny hártyával, talán változtatnánk valamit elhagyásra érdemes szokásainkon. Pedig a bélrendszerünk még nagyobb felületen fogadja a külső ingereket, de ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.

A bélflóra érzékeny a külvilág történéseire!

A bélflóra sok száz baktérium több trillió tagot számláló közössége, aminek fontos élettani és immunológiai jelentősége van. Minthogy az itt élő mikroorganizmusok a magunkhoz vett élelmiszerekkel kerülnek szervezetünkbe, kiemelt jelentőséggel bír, hogy mit és hogyan veszünk magunkhoz. A fertőzött, rossz minőségű ételek, az egészségünket kikezdő korlátlan cukorfogyasztás, az alkoholtartalmú italok túlzott élvezete, az antibiotikumok, vagy éppen a vegyszerekkel kezelt víz mind a bélflóra egyensúlyának felbomlásához vezet. A sérülékeny bélflóra pedig a továbbiakban nem tudja nélkülözhetetlen tevékenységét megfelelően ellátni. A bélflórát alkotó baktériumok igyekeznek felelni a külvilág változásaira. Egy ponton túl azonban ez lehetetlenné válik. A sérült felület egységét pedig minél hamarább helyre kell állítani!

A bélflóra harmóniáját a legkönnyebben probiotikumokkal tudjuk visszaállítani. Azzal, hogy újratelepítjük a szükséges mikroorganizmusokat, a bélflóra ismét teljes intenzitással végezheti áldásos tevékenységét. A szelíd megoldással gyorsan és mellékhatások nélkül erősíthetjük meg szervezetünk védelmét, és a káros hatások következményeitől is megszabadulhatunk.

A bélflóránk nyitott a külvilágra, ezért körültekintő figyelemmel óvnunk és gondoznunk kell!

A bélflóra egészségével kapcsolatos további információkat a www.belsoegyensuly.hu internetes oldalon talál!

A sanofi-aventis Normaflore nevű készítménye hatékonyan, mégis szelíden, mellékhatások nélkül állítja vissza a bélflóra egyensúlyát. Helyreállítja az emésztést, szabályozza a bél baktériumflóráját, fokozza a szervezet természetes ellenálló képességét. Fő összetevője a Bacillus clausii, a bél normál flórájában is megtalálható spóraképző baktérium. Ellenáll a gyomorsavnak és az emésztőenzimeknek, így élve képes eljutni a bélrendszer alsóbb részébe is, hogy mindenhol kifejthesse áldásos hatását. A Bacillus clausii gátolja a kórokozó mikroorganizmusok szaporodását, és támogatja a hasznos baktériumok elterjedését. A leggyakrabban használt antibiotikumok sem csökkentik eredményességét, ezért a panaszok megelőzése céljából már az antibiotikumos kúra során is szedhető.
A Normaflore kizárólag természetes anyagokat tartalmaz. Problémamentesen alkalmazható csecsemők és kisgyermekek kezelésére is.
Már egyetlen 5-7 napos kúra is elég flóra egészségének helyreállításához.
(x)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!