Szívderítő
Alrovatok
Az energiaitalok legnagyobb veszélye
Itt a fesztiválok, koncertek, nyári táborok szezonja, a különböző energiaitalok most még gyakrabban lehetnek kísérői a gyerekek mindennapjainak. A magyar fiatalok túlnyomó többsége folyamatos fogyasztó, sokan úgy isszák, mint az üdítőt, ráadásul mind gyakrabban alkohol kíséretében, ami akár életveszélyes is lehet.
Az újraélesztés lépései egyszerűen
Ha összeesik valaki az utcán, oda mer hozzá menni segíteni? Netán fél, hogy csak rosszat tesz? Nem egyszer hangzik el mentősök szájából, hogy az, akinek megáll a szíve, az halott, ha megpróbálunk segíteni, akkor sem lesz "halottabb", de lehet, hogy a keringése fenntartásával vissza tudjuk őt hozni az életbe...
Hogyan csökkenthető a koleszterin?
Ma már szinte nem múlik el nap, hogy ne halljunk, olvassunk valamit a magas koleszterinszint csökkentésének fontosságáról. Nem csoda, hiszen a magyar konyha és a modern életmód is a magas koleszterinszint kialakulását segíti elő. Már-már mumussá vált a szó, pedig a koleszterin a szervezetünk számára fontos anyag - ismerkedjünk hát meg vele és azzal, hogy miért kell megfelelő értékek között tartani ennek az anyagnak a mennyiségét.
Hőség: bárki veszélybe kerülhet
Az elmúlt hetekben tartóssá vált a tikkasztó hőség, lényegesen nehezebb bármilyen fizikai és szellemi megterhelést végezni. Nagyon fontos figyelni a munkavégzés körülményeire. A munkavállalók védelmét törvény írja elő, ezt sok helyen mégsem veszik olyan komolyan. Éppen ezért fontos, hogy mi magunk figyeljünk a szervezetünkre, főleg, ha valamilyen kísérőbetegségünk is van. A Magyar Kardiológusok Társasága az egészségeseket és a szívbetegeket is óvintézkedésekre inti a kánikulában!
Ismét magyar kardiológus nyert
Ismét a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika fiatal szakorvosjelöltjét találta a legjobbnak a nemzetközi zsűri a második európai pacemaker versenyen, Valenciában. Dr. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja az itthoni és a kinti zsűriben is részt vett. Szerinte nemcsak az újabb győzelem bizonyítja, hogy hazánk a világ élvonalában van, de az is, hogy a jövő évi rendezvény helyszínéül Budapestet választották a szervezők.
Pokoli kínokat okozhat, ha rosszul futunk
Ebben az évben Budapest Európa Sportfővárosa, ennek apropóján a ma legnépszerűbb mozgásformához, a futáshoz ad segítséget a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetem szakembereivel együtt. Biztatunk mindenkit a mozgásra, de egyben útmutatót is adunk ahhoz, hogy miként fussunk úgy, hogy az testünknek és persze lelkünknek is a legjobb legyen.
Hogyan készüljünk a kardiológushoz?
Sokan jártunk már úgy, hogy az orvosi rendelőből kijövet, már az elköszönés után jutott eszünkbe, hogy nem kérdeztünk meg néhány fontos dolgot. Hogy ez a "lépcsőház-szindróma" ne okozzon gondot például egy kardiológiai vizsgálat alkalmával, gondoljuk végig, milyen teendőink vannak a szakorvossal való találkozás előtt!
Szívbe markoló fájdalom: az angina pectoris
Nyelvünkben sokféle kifejezést találunk szívtáji fájdalmakra, ezek pedig mind jól érzékeltetik, milyen ijesztő tünetek jelezhetik a kialakuló érrendszeri elváltozásokat: "elszorult a szívem", "fájdalom hasított belém", "szívembe markolt a fájdalom", "mintha ráült volna valaki a mellkasomra". A panaszok hátterében leggyakrabban az angina pectoris nevű tünetegyüttes áll.
Magas vérnyomás: ezt mindenképp tudnia kell
A magasvérnyomás-betegség sokáig képes észrevétlen maradni - eközben azonban a háttérben súlyosan károsíthatja a szív- és érrendszert. Éppen ezért érdemes rendszeresen ellenőriztetnünk a vérnyomásunkat, sőt nemcsak az orvosi rendelőben, hanem otthon is mérnünk kell az értékeket.
4 élelmiszer, amely megrövidítheti az életét
A hosszabb élet titkát sokan szeretnék kideríteni, ám még mindig nem lehet tudni, hogy egyesek miért élnek akár 100 évig is. Egy dolog azonban biztosan szerepet játszik a hosszú életben: az egészséges étkezés. Következzen 4 élelmiszer, amely csökkentheti az esélyét annak, hogy megéljük az öregkort mégpedig azzal, hogy felfalják a sejtek egyik komponensét, a telomérákat.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.