Hogyan készüljünk a kardiológushoz?

Sokan jártunk már úgy, hogy az orvosi rendelőből kijövet, már az elköszönés után jutott eszünkbe, hogy nem kérdeztünk meg néhány fontos dolgot. Hogy ez a "lépcsőház-szindróma" ne okozzon gondot például egy kardiológiai vizsgálat alkalmával, gondoljuk végig, milyen teendőink vannak a szakorvossal való találkozás előtt!

A kardiológiai vizsgálat beutalóval vehető igénybe, általában a házi- vagy üzemorvos vagy más szakorvos, például diabetológus küldi ide a páciensét. Sem az időpont megbeszélése alkalmával, sem a vizsgálatra menet ne hagyjuk otthon a beutalót, a TAJ-kártyát, a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, mert ezeket a bejelentkezéskor kérni fogják!

Előzmények

Az ilyen fontos szakorvosi konzultációt többnyire megelőzik előkészítő vizsgálatok, például a beküldő orvos minden bizonnyal készíttet egy teljes körű laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatot. A laboratórium - ha ettől eltérő kérés nem érkezik - ennek eredményét általában a beküldő orvosnak továbbítja. Ezt a leletet kinyomtatva kérjük ki a laboratóriumból, és vigyük magunkkal! Ugyanígy, ha előzetes EKG-vizsgálatra került sor, annak eredményére is szükség lesz.

Ajánlatos a korábbi zárójelentéseket, orvosi leleteket is egy mappában összegyűjteni, hiszen ha először megyünk kardiológushoz, akkor jó, ha meg tudjuk mutatni más, a diagnózis szempontjából kapcsolódó betegségek zárójelentéseit, adatait, ha pedig rendszeresen járunk, akkor a friss adatokkal összehasonlítva azok is fontos információkat nyújthatnak. Feltétlenül vigyük magunkkal a pontos gyógyszerszedési listánkat is, a gyógyszerek neveivel, adagjával, valamint tüntessük fel azt is, hogy az adott szert naponta hányszor szedjük.

Az otthoni mérésekből fontos következtetéseket szűrhet le a szakorvos.
Az otthoni mérésekből fontos következtetéseket szűrhet le a szakorvos. Fotó: 123rf

Ha van otthon vérnyomásmérőnk (nagyon jó, ha van, mert a rendelőben a "fehér köpeny szindróma" miatt gyakran magasabb a mért érték), készítsünk legalább egy héttel korábban kezdett vérnyomásnaplót! Ha otthon, nagyjából azonos körülmények között naponta megmérjük a vérnyomásunkat, annak alakulásából is fontos következtetéseket szűrhet le a szakorvos.

Mi a baj?

Mielőtt a rendelőbe lépünk, gondoljuk át, milyen panaszok miatt kértük ezt a vizsgálatot! Néha nem könnyű megfogalmazni, pontosan mit is érez valaki, amikor valamilyen disszonáns jel azt az aggodalmat ébreszti benne, hogy valami baj lehet a szívével.

Fájdalom jelentkezett? Hol éreztük először, terjedt-e, kisugárzott-e máshova? Milyen volt, szúró, hasító, vagy tompa, szorító jellegű? Tízes skálán hányasra értékelnénk a fájdalom erősségét? Más problémáink is előfordultak, például nehézlégzés, fulladás, verítékezés, zsibbadás? Milyen az erőnlétünk, történt-e valami változás mostanában a közérzetünkben, napi életvitelünkben?

Segítő cetli

Használjuk ki az alkalmat, hogy egy erre a területre szakosodott orvossal beszélhetjük meg a gondjainkat! Hogy véletlenül se maradjon ki semmi, írjunk fel inkább minden fontos dolgot. Egy előre elkészített cetlin a kérdéslista nagy segítségére lesz.

Használja ki az alkalmat, hogy egy erre a területre szakosodott orvossal beszélheti meg gondjait!
Használjuk ki, hogy egy erre a területre szakosodott orvossal beszélhetjük meg a gondjainkat! Fotó: 123rf

A szívünk egészségét érintheti számos életmóddal kapcsolatos körülmény, így például az étrend, a munkakörülmények, a mozgás, az edzésforma, a stresszkezelési technikák, az alkohol- és kávéivási szokások, esetleges alvászavarok, szabadidős tevékenységek, és még sok más. Ha ezekkel kapcsolatos kérdéseink vannak, írjuk össze, hogy idejében feltehessük! Gondoljuk végig és jegyezzük fel a más betegségre szedett gyógyszereket is - még az alkalmilag szedett nyugtatókat, altatókat, emésztést segítő készítményeket vagy potencianövelőket is meg kell említeni!

A kardiológiai vizsgálat előkészületet nem igényel, a szokott módon reggelizzünk meg, a szokásos gyógyszereket vegyük be előtte. A vizsgálat során az anamnézis felvételére, kikérdezésre, fizikális vizsgálatra, vérnyomásmérésre, EKG- és szívultrahang-vizsgálatra, akár terheléses EKG-ra kerül sor, időtartama 20-80 perc is lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra