Így öli meg a szívbetegeket az influenza

Beigazolódott a sejtés, hogy járványok idején ahogyan nő a bejelentett influenzás megbetegedések száma, úgy emelkedik a szívbetegség miatt kórházba kerülők száma. A kapcsolat okait próbálták kideríteni a kutatók.

A JAMA Cardiology című folyóiratban publikáltak egy tanulmányt , amelyben 451 588 olyan személy adatát dolgozták fel, akik 35-84 évesek és 2010-2014 között négy influenza szezon négy különböző földrajzi területéről származnak. A kutatók véletlenszerűen választottak ki 2042 szívelégtelenség és 1599 szívroham miatt kórházba szállított személyt. Az influenza terjedésének nyomonkövetésére a Betegségellenőrző és Megelőzési Központ adatait használták fel.

Furcsa adatok

A területi, évszakos, rassz, etnikai, életkori és egyéb változókkal összhangba hozott adatok alapján azt derítették ki a kutatók, hogy a betegségszezonban az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók minden havi 5 százaléknyi emelkedése a szívbetegséggel kórházba kerülők 24 százalékos emelkedésével jár együtt. Találtak egy olyan összefüggést is, amely szerint a szívrohamok száma megemelkedik az igen virulens H3N2 vírus altípus terjedésekor, azonban ez az összefüggés statisztikailag nem volt szignifikáns. A kutatók kiszámolták, hogy az influenzajárvány hónapjaiban a szívbetegségek miatt kórházba kerülők 19 százaléka közvetlenül az influenza miatt betegedett meg.

A többszörösére is emelkedhet az influenza akut szakaszában (első 3 nap) a szív- és érrendszeri események (szívinfarktus, stroke) kockázata!
A többszörösére is emelkedhet az influenza első 3 napjában a szívinfarktus, stroke kockázata! Fotó: 123rf

"Az influenza nem csak egy légzőszervi tünetekkel járó 1-2 hetes betegség" - mondta Orly Vardeny, a tanulmány vezető szerzője, aki a Minneapolis VA Egészségügyi Központ adjunktusa. "Figyelni kell a meglévő betegségekre is. Az a legeredményesebb megelőzés, ha időben felvesszük az influenza védőoltást."

Az első 3 nap kritikus!

Az Európai Kardiológusok Társasága (ESC) által még 2016-ban kiadott "Kardiovaszkuláris Prevenció" elnevezésű irányelv is kiemeli az influenza és a szívinfarktus közötti szoros kapcsolatot. Hangsúlyozza továbbá, hogy egyes tanulmányok alapján akár többszörösére is emelkedhet az influenza akut szakaszában (első 3 nap) a szív- és érrendszeri események (szívinfarktus, stroke ) kockázata az arra fogékony populációban, mely azonban időben alkalmazott védőoltással megelőzhető.

A védőoltás... ...keringési betegségben, krónikus légzőszervi betegségben, kezeletlen magas vérnyomásban, veleszületett, vagy szerzett immunhiányos állapotban, kóros elhízásban szenvedők számára, cukorbetegség fennállása esetén, illetve újabban már 60 év felett rendkívüli módon ajánlott!

Az influenza rendkívül agresszív, nagyon könnyen és gyorsan terjed és igen magas, akár 40°C-ot is elérő lázzal jár, ami megnövekedett szívfrekvenciát jelent - ez pedig önmagában nagyon nagy terhelés az amúgy is csökkent működőképességű szívnek. Így könnyen kialakulhat szívelégtelenség, szívroham, vagy ritmuszavar. A vírus szövődményeként esetleg kialakuló tüdőgyulladás a szívbetegek számára (főleg idős korban) akár végzetes is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.