Néhány napnyi szoptatásnak is lehet hatása

Alacsonyabb a vérnyomása azoknak a kisgyermekeknek, akiket akár csak pár napig is szoptattak születésük után - erre jutottak egy friss kutatásban. Ez a kutatási eredmény növeli a számát azoknak a bizonyítékoknak, amelyek szerint a szoptatás javítja a szív- és érrendszer felnőtt kori egészségi állapotát.

A Journal of the American Heart Association című folyóiratban július végén publikált tanulmány elsőként elemzi a születést követő első napokban történt szoptatás és a kisgyermekkori vérnyomás összefüggéseit. "Azok az újszülöttek, akik akár viszonylag kis mennyiséget is kaptak az édesanyjuk korai anyatejéből, másnéven a kolosztrumból, azoknak alacsonyabb lesz a vérnyomásuk hároméves korukra, és ez független attól, hogy meddig kaptak anyatejet és mikor kezdődött a hozzátáplálás" - jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, dr. Kozeta Miliku, akik kanadai Ontarióban lévő Hamilton Egyetem posztdoktori kutatója. Meghan B. Azad, a Manitoba Egyetem gyermekgyógyász egyetemi docense, a tanulmány társszerzője szerint a kolosztrumról tudjuk, hogy beindítja az újszülött immunrendszerét, "ráadásul kulcsszerepet játszik az újszülötti életszakasz szervfejlődési folyamataiban is. Sok szempontból támogatjuk a hosszú szoptatási időszakot, és nagyon fontos, hogy megértsük: minden csepp számít, különösen az élet első néhány kritikus napjában."

még a rövid ideig tartó anyatejes táplálás is hatásosan korlátozza a szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás kialakulását."
A szoptatás csökkenti a keringési betegségek kialakulásának esélyét a gyermeknél. Kép: GettyImages

A kutatócsoport 2 400 csecsemő táplálási és egészségügyi adatait vizsgálta, az adatelemzésben részt vevő gyermekeket a kanadai CHILD nevű kutatási programból választották ki. Ebben a programban 2009 és 2012 között született gyermekeket követnek, hogy megértsék: a korai életszakaszuk eseményei miként befolyásolják az egészségüket. A mostani kutatás kimutatta, hogy az újszülöttek 98 százalékát szoptatták, és a 64 százalékukat legalább három hónapig kizárólag csak anyatejjel táplálták, valamint 4 százalékukat csak a kórházban tartózkodásuk idején szoptatták.

Minden évben augusztus 1. a Szoptatás Világnapja , amikor az anyatejes táplálás fontosságára és magától értetődő voltára hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Hároméves korukra annak a 2 százaléknak, amelyik sosem kapott anyatejet, magasabb volt a vérnyomása azokhoz képest, akiket szoptattak. Ez az összefüggés attól függetlenül fennállt, hogy mennyi ideig szoptatták az újszülötteket, mekkora volt a testtömegindexük és hogy az anyatej mellé kaptak-e más táplálékot is. Az édesanyák társadalmi viszonyai, az egészségi állapotuk és az életmódjuk nem befolyásolta a vérnyomásértékek különbségét.

Vérnyomás és szoptatás

"Jól dokumentáltuk már, hogy a rendszeres és hosszan tartó szoptatásnak milyen hatása van az egészségi állapotra, például a légzőszervi fertőzésekre és a csecsemőkori emésztőszervi betegségekre, valamint a későbbi életkorban kialakuló olyan krónikus betegségekre, mint az asztma és a kóros elhízás" - mondta dr. Azad, aki a CHILD kutatási program igazgatóhelyettese is. "A jelenlegi kutatásunkból egyértelműen kiderül, hogy még a rövid ideig tartó anyatejes táplálás is hatásosan korlátozza a szív - és érrendszeri betegségek , például a magas vérnyomás kialakulását."

Fontos a kismamák tájékoztatása és támogatása - mondta a kutató. "Az eredményeinkből világossá vált, hogy a kórházi szoptatási tanácsadás mellőzése és az édesanyák túl korai kórházi elbocsájtásának rövid távú haszna eltörpül amellett az előny mellett, hogy a szoptatás megteremti a későbbi életkorban az egészséges keringési rendszer kialakulásának esélyét."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!