Psziché
Alrovatok
27 évesen költöznek el otthonról a magyar fiatalok
2019-ben a 18-34 éves magyarok 62 százaléka még nem hagyta el a szülői házat, szemben a 2005. évi 50 százalékkal. Jellemzően a férfiak nálunk is később költöznek el a szüleiktől, mint a nők, hasonlóan a legtöbb uniós tagállamhoz - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Koronavírus: így élték meg a járványt a gyerekek
Miközben az új koronavírus továbbra is gyors ütemben terjed világszerte, számos területen, így Magyarországon is csendesedni látszik a járvány. Fel ugyan nem lélegezhetünk teljesen, a mostani nyugodtabb időszak ugyanakkor lehetőséget teremt az elmúlt hónapok történéseinek kiértékelésére. Pszichológus szakértő segítségével arra kerestük a választ, hogy vajon miként hatott az ismeretlen élethelyzet a magyar gyerekekre, hogyan élték meg ők a fertőzések hazai megjelenését és annak következményeit.
A koronavírus miatt kevesebbet költenek a családok
A koronavírus-válság alatt némileg módosultak az európaiak pénzügyi szokásai. 30 százalékuk növelte megtakarításait, 44 százalékuk pedig kevesebbet költ, mint korábban. A kiadásaikat egyesek szükségből, mások viszont megváltozott napi rutinjuk következtében csökkentették.
Ezért nem szabad naponta fürdetni a csecsemőket
Bár a legtöbb újdonsült anyuka és apuka kedvelt időtöltése a kisded esti fürdetése, egy friss kutatás szerint ezzel árthatnak a babának, mivel a napi pancsolás növeli az olyan nehezen kezelhető bőrbetegségek kialakulásának esélyét, mint például az ekcéma.
Így kell randizni 50 felett
A randevúzás egyetlen életszakaszban sem könnyű, de ha 50 éves kor felett lépünk újra "pályára", szinte lehetetlennek tűnhet normális párt találni. Pedig ugyanannyi esélyünk van rá, mint fiatalon, csak oda kell figyelnünk néhány dologra. Íme, a szakértők tanácsai.
Tartsd meg a nyárra való készülődés motivációját egész évben!
Sokan egészségügyi vagy életmódbeli változásokat tűznek ki célul a nyár beköszöntéig - egészségesebben táplálkoznak, megszabadulnak pár felesleges kilótól, többet edzenek, mérsékelik az alkoholfogyasztást, vagy épp megszabadulnak káros szokásaiktól, például felhagynak a dohányzással. Csakhogy ne feledjük, minderre nem csupán évszakváltáskor, de egész évben lehetőségünk van, és fontos, hogy a magunk és a környezetünk érdekében bevezetett pozitív szokásainkat a jövőben is megtartsuk!
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.