Így lesz otthon is tökéletes a vakáció

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a nyári szabadságterveket, különösen a szülőknek okozhat most gondot, hogyan kössék le a gyerekeket a szünidő alatt otthon. A következőkben ehhez adunk néhány ötletet.

Az elmúlt hónapok szinte kivétel nélkül mindenkit megviseltek, még akkor is, ha elkerültük a koronavírus-fertőzést. A kisgyermekes családok pedig különösen nehéz időszakon vannak túl, hiszen a bölcsődék, óvodák és iskolák bezárása miatt a szülőknek meg kellett oldaniuk a felügyeletüket - úgy, hogy jó esetben dolgozni is tudjanak mellette. Sokan egészéves szabadságkeretüket voltak kénytelenek felhasználni, így most a szünidő idején nem jöhet szóba, hogy akár csak belföldön is elutazzon a család nyaralni. Mivel a nyári táborok jelentős része is elmarad idén, sok gyerek otthon tölti a vakációt. Ettől azonban még lehet élménydús a nyár, csak találékonynak kell lennünk! Az alábbi programokkal például garantáltan feldobhatjuk a mindennapokat.

Akadálypálya és sátrazás

Szinte nincs olyan gyerkőc, aki ne szeretne mindenen átmászni, csúszni-kúszni. Éppen ezért biztosan lelkesedni fognak a csemeték, ha különféle tárgyakból, bútorokból akadálypályát állítunk fel nekik, akár a szobában, akár a kertben. Természetesen vigyázzunk rá, hogy biztonságos maradjon a pálya, és ne hagyjuk őket felügyelet nélkül. Rendezhetünk versenyt, és időről-időre átvariálhatjuk az akadályokat, hogy ne váljon unalmassá a játék.

Kempingezéshez sem kell feltétlenül elhagynunk otthonunkat: a kisebb gyerekeknek ugyanolyan élmény lehet a kerti táborozás, mintha csak elutaztunk volna. Vigyünk ki a házból minden olyan holmit, amire szükségünk lehet, hogy legalább egy napig ne kelljen bemennünk semmiért, így még erősebb lesz a vakáció illúziója. Amennyiben nem rendelkezünk kerttel, a szobában is felállíthatunk egy kisebb sátrat, hogy a szokásos ágyak helyett abban térjen nyugovóra a család. Pluszt adhat a beltéri kemping élményéhez, ha telefonunkról különféle erdei zajokat játszunk le.

Némi kreativitással otthon is megteremthetjük a kempingezés élményét. Fotó: Getty Images
Némi kreativitással otthon is megteremthetjük a kempingezés élményét. Fotó: Getty Images

Utazás a világ körül - másképp

Ha már nem tudunk elrepülni, csempésszük be otthonunkba a különböző kultúrákat. Akár minden héten más tematikus estet szervezhetünk jelmezek, zene, egzotikus fogások segítségével. A gyerekek biztosan szívesen beöltöznek például ókori görögöknek, távol-keleti harcosoknak vagy indián őslakosoknak. Közben pedig mesélhetünk nekik az adott ország, táj történetéről, sajátosságairól, így játékos keretek között művelődhetnek.

Egy-egy képzeletbeli kiruccanást örökítsünk is meg: készítsünk fotókollázst, vagy a következő napokban fessünk, rajzoljunk az adott tematikában. Így még évek múlva is emlékezhetünk erre a különös nyárra.

Így élték meg a járványt a gyerekek Miközben az új koronavírus továbbra is gyors ütemben terjed világszerte, számos területen, így Magyarországon is csendesedni látszik a járvány. Fel ugyan nem lélegezhetünk teljesen, a mostani nyugodtabb időszak ugyanakkor lehetőséget teremt az elmúlt hónapok történéseinek kiértékelésére. Pszichológus szakértő segítségével arra kerestük a választ, hogy vajon miként hatott az ismeretlen élethelyzet a magyar gyerekekre, hogyan élték meg ők a fertőzések hazai megjelenését és annak következményeit. Részletek itt.

Pontgyűjtő akció

Készítsünk egy füzetkét, amiben a gyerekek pontokat, matricákat, pecséteket gyűjthetnek különféle tevékenységek után. Az már csak rajtunk múlik, mi után jár az elismerés. Jutalmazzuk meg őket például, ha elvégeztek valamilyen házimunkát, részt vettek az általunk kitalált programon, videójátékozás helyett tornáztak, időben ágyba bújtak, rendesen fogat mostak, és így tovább.

Ezzel a trükkel játékos keretek között biztosíthatjuk, hogy ne torkolljon káoszba az otthonlét, megmaradjon a rutin. Természetesen a pontgyűjtés akkor jelent igazi motivációt, ha a gyerekek beválthatják őket valamilyen nyereményekre, mondjuk fagyizásra vagy egy régóta vágyott játékra.

Nyomozás, kincskeresés a környéken

A nagyobb gyerekeknek szervezhetünk detektíves vagy kincskeresős játékot a környékünkön. Rejtsünk el valamit, vagy találjunk ki egy "bűntényt" (például elveszett valamink), amit fel kell deríteniük. A különféle nyomok, térképek elkészítése persze nekünk is energiánkba, időnkbe telik, ám megéri a fáradozás, mert biztosan élvezetes program lesz a csemetéknek - jó eséllyel a folytatást is követelni fogják.

Végezetül ne feledkezzünk el magunkról sem, hiszen ahhoz, hogy feszültségmentesen teljen ez a kihívásokkal teli nyár, fontos, hogy mi is tudjunk pihenni, kikapcsolódni. Sok múlik a hozzáállásunkon is, bár az elmúlt hónapok eseményei után nehéz, de igyekezzünk ne bosszankodni, idegeskedni, hanem meglátni az otthonlét pozitív oldalait, kiélvezni a közösen eltöltött idő minden percét.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15, +22 °C
Minimum: +10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Elszórtan, főleg délen számíthatunk esőre, záporra. Délután továbbra is sok lesz felettünk a felhő. Délen többfelé lehet eső, zápor, máshol nagy csapadék nem valószínű. A szél napközben élénk északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 22 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok lesz. Szombaton hidegfronti hatás várható, nagy terhelés éri a szervezetet. Erős görcsös panaszok léphetnek fel, többek között görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek. Romolhat a szívbetegek állapota, az arra hajlamosak keringési és vérnyomáspanaszokat tapasztalhatnak. Csökken a hőérzet, romlik a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső