Fontos változás a dohányiparban

A cigaretta kevésbé káros alternatívájaként forgalmazhatják ezentúl az egyik legelterjedtebb hevítéses dohányterméket.

Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatalának (FDA) múlt hét végén publikált álláspontja szerint az egyik legelterjedtebb hevítetéses dohánytermék, az IQOS alapvetően különbözik a cigarettától, ezért módosított kockázatú dohánytermékként forgalmazható. A hivatal közleménye szerint ezek a termékek jobb alternatívái lehetnek a cigarettának, mivel a használatukkal kevesebb károsanyag jut a szervezetbe.

Kevésbé káros, mint a cigaretta

Az már régóta közismert, hogy a cigaretta rendkívül káros az egészségre és hozzájárul számos súlyos betegség kialakulásához légzőszervi és keringési problémáktól a különböző daganatokig. Emiatt a dohányipar is évtizedek óta foglalkozik olyan alternatív termékek kifejlesztésével, amelyek kevésbé károsítanák a felhasználók egészségét. Ami a cigarettát igazán veszélyessé teszi, az nem annyira a nikotin (bár a függőség kialakulásáért kétségtelenül ez a szerves vegyület a felelős, amely az addiktív voltán túl mérgező anyag, és a nagymértékű fogyasztása súlyos panaszokat okozhat), hanem elsősorban a füsttel a szervezetbe jutó káros anyagok.

A cigaretta alternatívái A cigaretta a nikotinbevitel egyik legkárosabb formája, ezért a dohánygyárak ma már több olyan dohányzási alternatíván is dolgoznak, amelyek csökkentenék a cigarettafüsttel járó káros hatásokat. Mi marad a cigiből, mire eloszlik a füst? Kattintson a részletekért!

Ezzel szemben a hevítéses dohányterméknél nincs égés, a dohányt egy fűtőszál forrósítja fel nagyjából 300- 350 fok körüli hőmérsékletre, ami füstmentes fogyasztást tesz lehetővé. Az FDA álláspontja szerint a rendszeresen dohányzók kevesebb káros vegyi anyagnak teszik ki a szervezetüket, ha a cigaretta helyett az említett füstmentes termékre váltanak.

A hivatal az alábbi megállapításokat tette:

  • A dohányhevítéses rendszer használata során nem történik égés;
  • Emiatt jelentősen kevesebb káros és potenciálisan káros vegyi anyag keletkezik;
  • A jelenleg rendelkezésre álló kutatási eredmények szerint a hagyományos cigarettáról a hevített dohánytermékekre való teljes átállás jelentősen csökkenti a szervezet kitettségét a veszélyes vagy potenciálisan káros vegyi anyagoknak.

Hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy ezek a termékek továbbra sem veszélytelenek, így azok használatára az FDA nem bátorít.

A láncdohányosoknak érdemes átváltani a kevésbé káros alternatívák egyikére. Fotó: Getty Images
A láncdohányosoknak érdemes átváltani a kevésbé káros alternatívák egyikére. Fotó: Getty Images

Az FDA határozata történelmi jelentőségű a közegészségügy szempontjából, hiszen világszerte dohányosok millióinak egészségére befolyással lehet - hangsúlyozta az esemény kapcsán hirdetett sajtótájékoztatón André Calantzopoulos, a termékeket fejlesztő és forgalmazó Philip Morris International (PMI) vezérigazgatója. Mint mondta, a termék kifejlesztése során két dolgot tartottak szem előtt: egyrészt olyan alternatívát kellett nyújtaniuk a felnőtt dohányosoknak, amely helyettesíteni tudja a cigarettát, így a fogyasztók hajlandóak leváltani azt. Másrészt viszont a céljuk volt az is, hogy a hevített dohánytermékek ne legyenek vonzóak a fiatalok számára, illetve ne kapjon kedvet hozzá az sem, aki korábban nem dohányozott.

"A vállalat által benyújtott adatok azt mutatják, hogy ezeknek a termékeknek az felhatalmazott információkkal történő forgalmazása elősegítheti, hogy a felnőtt dohányosok kevesebb káros vegyi anyagnak tegyék ki a szervezetüket. Persze csak akkor, ha végképp leteszik a cigarettát és a csökkentett kockázatú termékekre váltanak" - idézi a közlemény Mitch Zellert, az FDA igazgatóját. Hozzátette: az FDA szorosan figyelemmel kíséri, hogy a terméket hogyan használják a fogyasztók annak érdekében, hogy meghatározza, valóban megfelel-e a fenti előírásoknak, illetve nem válik népszerűvé a fiatalok körében. Az FDA azt is hangsúlyozta, ezen termékek továbbra sem biztonságosak, ezért azoknak az embereknek (különösen a fiataloknak), akik eddig távol tartották magukat a cigarettától, semmilyen dohányterméket nem szabad használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!