Ki segít a mentális beteg hozzátartozóján?

A skizofrénia nem csak a beteg életét nehezíti meg, de a családja számára is komoly kihívást jelent. A szegedi Pszichiátriai Klinikán ezért önsegítő csoport indult, ahol a hozzátartozókat szakemberek készítik fel az előttük álló feladatokra.

Az emberek nagy része valószínűleg hallott már a skizofréniáról, és talán épp ezért él annyi tévhit az emberekben erről a betegségről. Nem is egy egységes kórképről van szó, inkább az összefoglaló neve azoknak a pszichotikus agyi betegségeknek, melyeknek közös jellemzője, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei szétesnek. Kialakulása és kórlefolyása még az orvosok számára sem egyértelmű, így érthető, hogy egy átlagemberben rengeteg kérdés van, különösen azokban az esetekben, amikor a családban diagnosztizálják a betegséget. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikája ezért kifejezetten a családtagoknak és közeli hozzátartozóknak indított csoportot, mivel a beteg gyógyulásában kulcsszerepük lehet.

"Mérges volt ránk, hogy nem értettük, amit mondani akart, ezért egy idő után már nem is mondott semmit." Mária fiánál 10 évvel ezelőtt diagnosztizálták a skizofréniát. A család történetéről ide kattintva olvashat bővebben.

"A klinikán nagy hangsúlyt fektetünk az elő- és utánkezelésre. Ezt többek között az is jelzi, hogy összesen 37-féle terápiás csoportot működtetünk, mind a betegek, mind pedig hozzátartozóik számára. Ezek egy része olyan önsegítő csoport, amelyek kimondottan a beteg családtagjainak felkészítésével foglalkozik. Példaként említeném a memóriazavarral küzdő betegek hozzátartozóinak nemrég létrehozott edukációs csoportunkat" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Herceg Attila, a szegedi pszichiátriai klinika ápolási menedzsment vezetője. Az úgynevezett Ön-segít-Ő csoport két betegségcsoportot, a depressziót és a skizofréniát célozza meg, és heti egy alkalommal rendezik meg az aktuális témában jártas szakemberek - szakápolók, szakorvosok, gyógytornászok, gyógyszerészek vagy pszichológusok - vezetésével. A rendszeres találkozások során nem előadások hangoznak el, sokkal inkább egy adott témára felfűzött, közös beszélgetések bontakoznak ki, ahol az érintett családtagok is tapasztalatot cserélhetnek egymással.

A skizofrénia kezelésében a családtagokra is fontos feladat hárul
A skizofrénia kezelésében a családtagokra is fontos feladat hárul. Fotó: iStock

A csoportok elsődleges célja, hogy a beteg családtagjai olyan alapvető kérdésekre kaphassanak választ, mint például hogy mi az a skizofrénia, mivel jár a pszichózis, vagy ki számít valóban depressziósnak. Fontos, hogy a család tisztában legyen a tünetekkel, így időben észrevegyék, ha a relapszus, vagyis a visszaesés veszélye fenyeget. "Az orvos nem lehet állandóan a páciensével, ezért a családtagokra is fontos feladat hárul az efféle betegségek kezelésében. Ők vehetik ugyanis legkorábban észre, ha a tünetek romlanak, vagy a kezelés valamiért nem a meghatározott ütemben halad. Nem tudnak azonban segíteni, ha nincsenek tisztában a betegség kórlefolyásával és a kezelési lehetőségekkel" - magyarázta Herceg Attila.

"Ez betegség, nem hangulatingadozás"

Míg egy gyerekkorban kialakult betegséghez sajnos korán hozzá kell szoknia a családnak, a skizofrénia első tünetei jellemzően késő tinédzserkorban vagy fiatal felnőttkorban jelentkeznek, ami miatt sokan nem is igazi betegségként, hanem egyszerű hangulatzavarként gondolnának rá. Ugyanígy a depressziós emberről is úgy hihetik, hogy csupán kedvét szegte valamilyen szakmai vagy magánéleti kudarc, vagy a sok munka miatt kifáradt, és csupán "össze kell szednie magát". Más esetben a szülők egyfajta tragédiának élik meg, hogy az addig egészségesen fejlődő gyermeknél a gimnáziumi vagy egyetemi évek alatt váratlanul, ijesztő tünetekkel jelentkezik a betegség. Általában ilyenkor valamihez kötik a panaszokat: az iskolai hajtáshoz, valamilyen párkapcsolati problémához. Fontos ezért tudatosítani bennük, hogy ez egy betegség, és mint ilyen, kezelésre szorul . Ha ezt nem teszik meg, éppen a legfontosabb, legproduktívabb éveiben súlyosbodik leginkább a probléma. A főápoló szerint a sikeres kezelés alapja, hogy a beteg környezetében eloszlassák ezeket a tévhiteket, hiszen ezek a páciensek hosszú, akár egy életen át tartó kezelésre szorulnak.

A kezelésekre használt gyógyszerek némelyikének vannak bizonyos mellékhatásai, de ezek csökkentésére is kidolgoztak programokat - mozgásterápia, dietetikus által összeállított, személyre szabott diéta is segíthet, amelynek módjairól szintén szó esik a foglalkozásokon. Mind a skizofrénia, mind pedig a depresszió kezelése a libidó csökkenésével járhat, ez pedig a beteg párkapcsolatát is krízisbe sodorhatja - fontos emiatt a kezeltek magánéletére is nagyobb figyelmet fordítani. Kitérnek többek között arra is, hogy bizonyos társadalmi interakciókat és a betegséggel járó mindennapos helyzeteket hogyan lehet kezelni, új kapcsolatokat hogyan lehet kialakítani. A csoportba nagyjából egy évig járnak a betegek, de néhányan még a későbbiekben is visszatérnek, hogy a tanácsaikkal segítsék a többieket. Leginkább úgyis csak az érintettek tudhatják, hogy min kell keresztülmennie egy skizofréniával küzdő betegnek.

A foglalkozásokat Szegeden, a Pszichiátriai Klinika gondozójában rendezik meg. A csatlakozás egyetlen előfeltétele egy pszichiátriai szakorvosi vizsgálat, a szakember ezután irányíthatja át a csoportokba a beteget és annak családját. További részletekért a 0662 341-634 telefonszámon lehet érdeklődni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.