„Szexuális identitásom keresése egyre távolabb visz attól, amire vágyom”

Jelentősen megnehezítheti a kapcsolatépítést és a mindennapi életet, ha valaki nincs tisztában a nemi identitásával, illetve nem találja a helyét, a befogadó közösségét a világban. Mit lehet tenni ilyenkor? Mutatjuk a szakértő véleményét.

„A húszas éveim végén – sok évnyi mély elnyomás, szégyen és félelem után – végre felvállaltam, hogy a saját nememhez vonzódom. Hamarosan kapcsolatba is kerültem egy nővel, akit nagyon szerettem, de a szexualitásom felfedezését valahogy nem tudtam elképzelni vele. Úgy éreztem, ezt csak egyedül tudom megtenni. Féltékeny voltam rá, hogy ő szabadon, szégyenkezés nélkül képes megélni a saját szexualitását, és végül négy év után véget vetettem a kapcsolatunknak” – kezdte beszámolóját az a fiatal nő, aki a The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért. A levélíró ugyanis még mindig elveszettnek érzi magát, hiába próbál szabadon kísérletezni.

szomorú nő fekszik az ágyban egy férfi mellett
Nem könnyű az élet, ha valaki nincs tisztában a nemi identitásával, illetve nem találja a helyét a világban. Fotó: Getty Images

„Szeretetre és szégyentől mentes intimitásra vágyom”

A levélből az is kiderült, hogy a segítséget kérő nő egy zavaros, depressziós időszakon van túl, és bár nekivágott a szexualitása felfedezésének anélkül, hogy azon aggódott volna, hogy mások mit gondolnak erről, még mindig elveszettnek érzi magát.

Próbálom megtalálni a »törzset«, amelyhez tartozom, de igazából még mindig nem tudom, ki vagyok. Lehet, hogy nem is vagyok bináris? Már a harmincas éveim közepén járok, és aggódom amiatt, hogy a szexuális identitásom keresése, valamint a különböző ideológiák és szerepek felfedezése egyre távolabb visz attól, amire vágyom: a szerelemtől, az intimitástól, és attól a szabadságtól, hogy tudjam, ki is vagyok valójában. Szeretném végre megtalálni a szégyentől és bűntudattól mentes függetlenséget” – fogalmazott a nő.

„Identitásunkat nem választhatjuk, de a boldogságot igen”

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki a szexuális rendellenességek kezelésére specializálódott, tehát sok hasonló problémával küzdő olvasójának adott már tanácsot. A szakember elsőként arra hívta fel a hozzá forduló nő figyelmét, hogy nem az az igazán fontos, hogy az ember milyen ideológiát követ, milyen„törzshöz” tartozik, illetve milyen címkékkel aggatja tele saját magát.

„Egyik sem olyan fontos, mint a tudat, hogy egy teljesen hétköznapi emberi szükségletekkel rendelkező személy vagy, aki megérdemli a szeretetet, az örömöt, a megértést és az elfogadást, és akit az önszeretetre és az önelfogadásra is méltó. Az agyad helyett inkább a szívedet kövesd, hiszen azt viszont pontosan tudod, hogy mire vágysz: szeretetre és intimitásra” – írta válaszában a pszichoterapeuta.

Identitásunkat nem választhatjuk meg, de azzal kapcsolatban viszont hozhatunk döntést, hogy boldogok leszünk-e. Ehhez pedig az kell, hogy figyelmen kívül hagyd a körülötted keringő hangokat és társadalmi megítélést, és ragaszkodj ahhoz, ami önmagad számára hiteles” – tette hozzá Pamela Stephenson Connolly.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!