Meglepő, min múlhat, hogy mennyire élvezzük a szexet

A tinédzser lányok lényegesen kisebb valószínűséggel érik el az orgazmust, mint a fiúk – állapította meg egy nagyszabású tanulmány.

Akár maszturbációról, akár partnerrel való együttlétről van szó, a tizenéves lányok kisebb eséllyel érik el a csúcspontot a szexuális tevékenységek során, mint a fiúk. Ezt egy nagyszabású tanulmány állapította meg, amely 2800 tinédzser szexuális élményeit vizsgálta 2020 és 2022 között. A tanulmányban résztvevők átlagéletkora 16 év volt. Ez volt az első olyan tanulmány, amely tudományosan dokumentálta a serdülők orgazmusélményeit. Az eredményeket – amelyekről a Medical Xpress is beszámolt – az Archives of Sexual Behavior című folyóiratban jelentették meg.

fiatal mosolygó pár ölelkezik az ágyban
tinédzsereknél a szexuális élvezet valószínűsége nemcsak a nemtől függ, hanem attól is, hogy kivel állnak partnerségben. Fotó: Getty Images

Szexuális elégedettség: min múlhat?

A tanulmány kérdőívét kitöltő tinédzserek többsége ciszneműnek és heteroszexuálisnak vallotta magát. (A cisznemű azt jelenti, hogy egy személy nemi identitása és a születésekor megállapított biológiai neme teljesen megegyezik.) Összesen 1,5 százalékuk vallotta magát nemileg sokszínűnek (nem bináris, transz, genderfluid vagy agender), 17,9 százalékuk pedig szexuálisan sokszínűnek (nem heteroszexuális).

Összességében a tinédzser lányok 73 százaléka számolt be arról, hogy maszturbáció útján vagy partnerrel el tudja érni az orgazmust, szemben a fiúk 85 százalékával. „A részletes és kiigazított adatok szerint a lányok 45 százalékos valószínűséggel élték meg az orgazmust maszturbáció során – alig több mint a fiúk arányának a fele –, és 56 százalékos valószínűséggel partnerrel való szex során” – magyarázta Alice Girouard pszichológia szakos hallgató, a tanulmány szerzője.

A párkapcsolati forma is számít

A tanulmány azt is megállapította, hogy a párkapcsolati formák is fontos szerepet játszanak a szexuális élmények minőségében. Például a fiúkkal partnerséget létesítő tinédzser lányok különösen hátrányos helyzetben voltak a lányokkal partnerséget létesítő lányokhoz vagy a lányokkal partnerséget létesítő fiúkhoz képest. A tinédzsereknél a szexuális élvezet valószínűsége nemcsak a nemtől függ, hanem attól is, hogy kivel állnak partnerségben – vonta le a következtetést a szerző.

Girouard úgy véli, ezek a különbségek számos biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezőnek – például a korlátozott anatómiai ismereteknek, a tévhiteknek és a tabuknak – tulajdoníthatóak. Ezek nagyban befolyásolhatják a szexuális egészséget.

A tudományos szakirodalom azt sugallja, hogy a cisznemű lányok keveset tudnak az anatómiájukról és arról, hogy mi okozza az orgazmust. Ennek oka az lehet, hogy nem beszélnek és nem tanulnak ezekről, vagy mert a maszturbáció szégyenérzetet válthat ki” – magyarázta, megjegyezve, hogy ezek a hipotézisek további vizsgálatokat igényelnek.

Fontosnak tartotta továbbá kiemelni, hogy egy "hagyományos szexuális forgatókönyvben" a mai napig a hüvelyi behatolást tartják a legfontosabbnak az aktus során, és a fiú orgazmusa jellemzően a szexuális tevékenység végét jelzi. Ez is jelzi, hogy átfogóbb és pozitívabb szexuális nevelésre van szükség, amely kifejezetten a női anatómiát, a szexuális élvezetet és a kapcsolatokon belüli egyenlőséget tárgyalja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.