Korábban kezdik a szexet a féltestvérek

A legújabb kutatásból az derült ki, hogy a féltestvérekkel, vagyis más apától származó fiú- vagy lánytestvérrel rendelkező tizenévesek nagyobb valószínűséggel fogyasztanak kábítószert és élnek nemi életet 15 éves korukra.

A Bowling Green Állami Egyetem és az Iowai Állami Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a szülők több partnerkapcsolata a gyermekek kábítószer-fogyasztási és szexuális magatartását.

"Kiderült, hogy azok az elsőszülött kamaszok, akiknek ugyanattól az anyától, de másik apától van féltestvérük, kedvezőtlenebb kimenetelt mutatnak azokhoz a kortársaikhoz képest, akiknek csak édestestvérei vannak. Ez még akkor is igaz, ha számításba vesszük az anya hátterét, a szociális-gazdasági tényezőket a neveltetésben, valamint a családi instabilitást és szerkezetet" - mondta az Amerikai Szociológiai Társaság New York-i éves konferenciáján bemutatott kutatás vezetője, Karen Benjamin.

Szexszel kapcsolatos érdekességeket, tippeket és kutatási eredményeket talál szex rovatunkban ! Az eredmények azt mutatták, hogy a más apától származó kamaszkori magatartás és a féltestvér közötti összefüggés pontos okát egyelőre nem tudják megmagyarázni a kutatók. Azt remélik, hogy a további kutatásokkal meghatározhatják, vajon a fiatalabb testvérek is ugyanúgy viselkednek, mint az elsőszülöttek, és kideríthetik, milyen különbségek fedezhetők fel a kamaszok édesanyjukhoz fűződő kapcsolatuk megítélésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!