„Mindig elsírom magam orgazmus után. Mi a baj velem?”

Teljesen természetes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor elsírjuk magunkat, akár bánatunkban, akár örömünkben. Ha viszont a zokogás éppen egy örömteli, orgazmussal záródó intim együttlét végén tör ki valakiből, az mindkét felet igencsak meglepheti. Mutatjuk, mi állhat a háttérben a szakértő szerint.

„Már 23 éve együtt vagyok a párommal. Rendszeresen szexelünk, és szinte minden alkalommal eljutok a csúcsra – igaz, nem behatolásos szex révén. Az orgazmus után azonban elhatalmasodik rajtam a szomorúság és sírva fakadok” – kezdte levelét a nő, aki a The Guardian szakértőihez fordult, hogy megértse, mi történik vele ilyenkor.

fiatal nő sír
Van, aki felett a szex után egyszerűen elhatalmasodik a szomorúság. Fotó: Getty Images

„Utána minden stressz eltűnik”

A levélíró azt állítja, hogy az együttlétek után zokog néhány percig, utána viszont teljesen jól érzi magát – mintha az összes stresszt és idegességet kitörölték volna belőle. A párja szerencsére megértő: ilyenkor mindig átöleli szerelmét, illetve simogatja a hátát. A nőt inkább az aggasztja, hogy az orgazmus utáni zokogás mindig csak akkor tör rá, amikor a párjával szexel – önkielégítés után nem. Ráadásul korábbi szexpartnereivel sem tapasztalt ilyet – bár elismeri, hogy jelenlegi párja előtt csak rövid távú kapcsolatai voltak, és azokhoz a férfiakhoz nem igazán kötődött érzelmileg.

A levélíró hozzátette, hogy nem élt át korábban szexuális traumát, és nem érez szégyent vagy bűntudatot szex után, és nem gondolja, hogy a partnere esetleg nem találja őt vonzónak. Alapvetően élvezi az együttléteket, ezért is lepi meg ennyire, ha mindig sírással végződik.

Azon tűnődöm, hogy talán aggódnom kellene a viselkedésem miatt. (…) Megpróbáljam visszafogni a könnyeimet? Vagy keressek szakembert ezzel kapcsolatban?” – tette fel a kérdést a nő.

„A szex utáni érzelmi hullámvasút normális”

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki a szexuális rendellenességek kezelésére specializálódott. Véleménye szerint nem szokatlan, hogy valaki erős érzelmi hullámvasutat él át a csúcsra jutás után – ez egyeseknél zokogásban, míg másoknál fékezhetetlen nevetésben is megnyilvánulhat.

A szakember szerint a sírás egy természetes válasz az eufóriára. Az orgazmust a hangulatra erősen ható hormonok – az oxitocin és a dopamin – erős hullámzása kíséri, amikor viszont hirtelen visszaesik a hormonszint a kiindulási állapotra, akkor egyeseknél szomorúság léphet fel. „Szerencsére egy megértő partner van melletted, aki ezt elfogadta” – mutatott rá a pszichoterapeuta.

A szakérő azonban arra is kitért, hogy ha valaki az orgazmus után hosszabb ideig szomorúnak, depresszívnek érzi magát, akkor előfordulhat, hogy posztkoitális diszfóriával (PCD) áll szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.