A szifilisz tünetei ennyi idő után jelentkeznek

A szifilisz itthon is az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés. Mutatjuk, milyen tünetek figyelmeztethetnek a problémára.

A szifiliszért, avagy a vérbajért egy baktérium, a Treponema pallidum a felelős, amely szoros testi kontaktus révén terjed emberről emberre. Megfelelő kezelés nélkül a kórokozó éveken, évtizedeken át károsíthatja a szervezetet, súlyos szövődményeket előidézve. A betegség lappangási ideje általában három hét, de akár több hónapra is nyúlhat. Ekkor kezdődik a szifilisz első vagy primer szakasza, amelynek legfőbb tünete a fertőzési kapunál – a nemi szerven, a végbélen vagy a szájon – megjelenő, szabályos szélű, ovális alakú megkeményedett fekély kialakulása. Az elváltozás lehet egészen apró és szinte teljesen fájdalommentes is, illetve néhány hét vagy hónap alatt magától gyógyul. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fertőzés elmúlt volna.

fiatal pár szeretkezik az ágyban, szex
A szifilisz szexuális úton terjed, ezért fontos a helyes óvszerhasználat. Fotó: Getty Images

Mint azt a Clevelandi Klinika leírásában olvasható, ha a beteg nem fordul orvoshoz és nem kezelik antibiotikummal, a szifilisz lefolyása lassanként átlép a második szakaszba. A másodlagos szifilisz tünetei az említett fekély elmúlását követő egy-hat hónapban jelennek meg apró kiütések formájában. Ezek a kiütések tetszerte beboríthatják a bőrfelületet, beleértve a tenyeret és a talpat is. Noha rendszerint nem viszketnek, egyéb panaszok társulhatnak hozzájuk, így láz, gyengeség, fáradtság, izomfájdalmak, fejfájás, hajhullás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, étvágytalanság és akaratlan fogyás. A második betegségfázis hónapokig, sőt, egy évig is eltarthat.

A szifilisz súlyos szövődményei

A szifiliszes betegek a primer és szekunder szifilisz idején a legfertőzőbbek. Ez idő alatt bármikor átadhatják a kórokozót szexuális együttlétek során, sőt, extrém esetekben a csókolózás is elegendő lehet ehhez. Ezenkívül várandósság során a magzat is elkaphatja a fertőzést, ha az anya hordozza azt. Ilyenkor veleszületett szifiliszről beszélünk, amelynek súlyos következményei lehetnek a gyermekre nézve. A többi között vetélést, halvaszületést, valamint fejlődési rendellenességeket is kiválthat. Éppen ezért nagyon fontos a szifilisz szűrése a terhesség első trimeszterében, hogy a fertőzést időben felfedezzék és kezeljék.

Amennyiben a beteg a második fázis során sem fordul orvoshoz, a tünetei lassanként elmúlnak, a betegség pedig átlép a harmadik, látens szakaszba. A harmadlagos vérbaj nem okoz külsőleg észlelhető panaszokat, egyben ritkábban is terjed át az érintett szexuális partnereire. Mondhatni, szinte észrevétlenül húzódik meg a háttérben, közben viszont súlyosan károsíthatja a szívet és a többi belső szervet, akárcsak az idegrendszert és a csontozatot. Mindez hosszú távon demenciához és egyéb kognitív zavarok, szívproblémák, mozgásszervi panaszok, látásproblémákhoz és idegkárosodáshoz, rohamok fellépéséhez vezethet.

Gyógyszerrel 100 százalékban kezelhető

A legfontosabb, hogy szifilisz gyanúja esetén a leghamarabb fel kell keresni nemigyógyász szakorvost. Antibiotikumokkal a fertőzés maradéktalanul megszüntethető, ezáltal a betegnek nem kell további szövődményektől tartania. Mindenképpen forduljunk tehát szakemberhez, ha valamely szexuális partnerünkről kiderül, hogy hordozza a fertőzést. Hasonlóképpen érdemes segítséget kérni a nemi szervek környékén megjelenő fekéllyel. A szifilisz megelőzésének legbiztosabb módját a helyes óvszerhasználat jelenti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?