Mit tegyünk, ha kifáraszt a szellemi munka?

Alighanem sokak számára ismerősen csenghet az érzés, amikor egy hajszolt, kimerítő munkanap végén még otthon bekapcsolják a számítógépet, hogy lefekvés előtt, hullafáradtan is belefogjanak egy halaszthatatlannak tűnő projektbe. Francia kutatók legújabb eredményei szerint ez a lehető legrosszabb ötlet egy ilyen helyzetben.

Ha több mint hat órán át végzünk mentálisan megterhelő feladatokat, agyunk prefrontális kérgében felhalmozódik a glutamát, egy, a tanulásban és memóriában szerepet játszó vegyület. Ez pedig egyáltalán nem kockázatmentes – írja a WebMD egy új francia kutatás eredményeit szemlézve. „A fáradtság talán egy adaptációs folyamat, amelynek célja a glutamát felgyülemlésének csökkentése” – mutatott rá a portálnak nyilatkozva Antonius Wiehler, a Paris Brain Institute kutatója, a Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. Hozzátette, a glutamát egy hasznos erőforrás a sejtekben, ha azonban túlzott mennyiségben felszaporodik a sejteken kívül és között, az már potenciálisan toxikus hatású.

iroda, fáradtság, kimerültség, fiatal férfi, szellemi munka
A kimerítő szellemi munka után fontos, hogy hagyjunk időt agyunknak a regenerálódásra. Fotó: Getty Images

Szellemileg megterhelő kísérlet

Wiehler és munkatársai összesen 40 önkéntest toboroztak kísérleteikhez, akiket aztán két csoportba osztottak. Az egyik csoport tagjainak több mint hat órán keresztül kellett mentálisan igen megterhelő feladatokat végeznie, míg a másik csoport lényegesen könnyebb feladatokat kapott. A nap végén az előbbi tesztalanyoknál lényegesen erősebb fáradtságra utaló jeleket figyeltek meg, beleértve a pupillájuk tágulási képességének csökkenését, illetve a hajlamot, hogy a gyors jutalmazást és kevesebb további erőfeszítést részesítsék előnyben. Amikor például választaniuk kellett, hogy azonnal kaphatnak egy kisebb összegű pénzbeli jutalmat, vagy várnak még, és akkor nagyobb összeghez jutnak, akkor jellemzően az előbbi mellett tették le a voksukat.

Ugyanígy nagyobb arányban választották a könnyebb utat, mint a másik csoport tagjai, amikor a nap végén egy-egy 30 perces mentális és fizikai tesztnek vetették alá őket, és e feladatok kapcsán egy magasabb és egy alacsonyabb nehézségi fokú opció között dönthettek. Más szóval fáradtan óhatatlanul is hajlottak arra, hogy döntéseik kevesebb önuralmat, ennél fogva kevesebb erőfeszítést vonjanak maguk után. Mágneses rezonanciás spektroszkópia segítségével a kutatók nyomon követték a kísérleti alanyok agykémiáját is, ekkor fedezték fel a nehéz napot megélő csoport esetében a magasabb glutamátszinteket.

Mit tehetünk, hogy megőrizzük agyunk frissességét?

Mint azt a WebMD írja, a kutatás legfőbb tanulsága, hogy emberek vagyunk, nem pedig gépek. Szükségünk van pihenésre annak érdekében, hogy agyunk regenerálódni tudjon egy mentálisan nehéz nap után. „Az alvás és a szünetek egyaránt fontosak” – hangsúlyozta Wiehler. Érdemes tehát napközben rendszeresen 10-15 perces megszakításokkal folytatnunk a munkánkat, éjszaka pedig hagyjunk magunknak legalább nyolc órát, amikor kialudhatjuk az előző nap megpróbáltatásait. A szakember szerint emellett az is hasznos, ha a fontos döntéseket még reggel, kipihenten hozzuk meg. Érdemes lehet például előre kitalálni, mit fogunk vacsorázni, így ugyanis elkerülhetjük, hogy degeszre együk magunkat egészségtelenebb fogásukkal, amikor hazaesünk a munkából. Ugyanígy a testmozgást is célszerű a nap elejére időzíteni, biztosítva ezáltal, hogy kell intenzitással tudjuk majd végezni a gyakorlatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!