Így őszülünk meg a stressztől

A stressznek kulcsfontosságú szerepe lehet hajunk őszülésében.

A szakértők már régóta tudják, hogy a stressz és az őszülés között van kapcsolat, a Harvard Egyetem kutatása azonban még alaposabban megvizsgálta ezt az összefüggést. A kezdeti vizsgálatok során a kortizol nevű stresszhormont figyelték meg, amelyet ijedtség, félelem és feszültség nyomán termel az emberi szervezet. Ez egy fontos testi funkció, ám a tartósan megemelkedett kortizolszint számos betegség kialakulásának kockázatát fokozhatja.

ősz, őszülés, ősz haj, kortizolszint, szimpatikus idegrendszer, őszülés késleltetése, genetika
Néhány nap alatt eltűnhetek a pigmenttermelő sejtek, a károsodás pedig végleges. Fotó: Getty Images

Nem a kortizol áll a háttérben

Végül kiderült, hogy nem a kortizol, hanem leginkább a szimpatikus idegrendszer van hatással az őszülésre . Az ide tartozó idegek testszerte megtalálhatók, többi között a hajhagymák belsejében is. Stresszreakció esetén az idegek olyan anyagokat - például norepinefrint - bocsátanak ki, amelyek idő előtt aktiválják a pigmenttermelő sejteket, így a haj "tartalék" festékanyagai kifogynak. Az eredmények a kutatókat is meglepték. "Néhány nap alatt eltűntek a pigmenttermelő sejtek. Ha pedig eltűnnek, a pigmenteket nem lehet regenerálni, a károsodás végleges" - magyarázta Ya Chien Hsu, a tanulmány vezető szerzője.

Mit kell tudnunk az őszülésről? A válaszért kattintson ide!

Sokszor azonban nem a stressz az egyetlen - és nem is a legfőbb - oka az őszülésnek. Legtöbbször egyszerűen a genetika áll a háttérben. Az őszülést a hajhagymákban található melanociták, vagyis pigmentsejtek elvesztése okozza. Ez a természetes öregedési folyamat része, és jelen pillanatban nem létezik olyan kezelés, amely visszaállíthatná ezeket a sejteket, illetve melanin nevű festékanyag termelését. Tehát főként a genetikai tényezők határozzák meg, hogy ki mikor kezd őszülni, és orvosilag semmit sem lehet tenni annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a környezeti tényezők - például a stressz - ne játszhatnának szerepet a folyamatban.

További rizikófaktorok

A dohányzás például a korai őszülés egyik ismert rizikófaktora. Ha tehát leszokunk, máris sokat tettünk azért, hogy kicsivel később kezdjenek megjelenni az ezüst színű hajszálak. Az őszülést gyorsíthatja még a fehérje, a B-12 vitamin, a réz és a vas hiánya, valamint az oxidatív stressz is. Szakértők szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag táplálkozás, a B-vitaminos táplálékkiegészítők szedése és az erős napfény kerülése is segíthet abban, hogy kicsivel később kezdjünk őszülni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!