Több nő lehet pszichopata, mint hitték

Egy szakértő szerint jóval több nő rendelkezik pszichopatákra jellemző tulajdonságokkal, mint ahogy ezt eddig feltételezték.

Dr. Clive Boddy - akinek szakterülete a vállalati szférában dolgozó pszichopaták - úgy gondolja, több nő szenvedhet ebben az antiszociális személyiségzavarban - írja a The Guardian. A pszichopatákról általában azt tartják, hogy nincs empátiájuk és bűntudatuk, antiszociálisan viselkednek, gyakran hazudnak, kegyetlenek, nárcisztikusak és manipulatívak.

"A pszichopaták célja a hatalom, az irányítás és a pénz megszerzése" - magyarázta. Mivel a pszichopata nők viselkedése sokkal finomabb, kevésbé direkt, és inkább verbálisan erőszakosak, nem fizikailag, ezért sokszor nem ismerik fel őket. Ilyen például az, amikor pletykákat terjesztenek, vagy hazudnak azért, hogy feljebb juthassanak a ranglétrán.

pszichopata
A pletykaterjesztés is egy eszköz lehet a céljaik eléréséhez. Fotó: Getty Images

Boddy az egyik problémának azt tartja, hogy a pszichopata személyiségjegyek megállapítására használt, Levinson-féle Önbeszámolós Pszichopátia Skálát (LSRP) férfiakra szabták. Míg az értékelés első része azt vizsgálja, hogy egy személy mennyire érzelmileg távolságtartó, önző, érzéketlen és manipulatív, addig a második rész - amely a pszichopata életmódot vizsgálja - az erőszakra és az antiszociális viselkedésre összpontosít. Ezen kívül olyan ismert pszichopata bűnözők vizsgálata alapján alakították ki, akik addigra már börtönben voltak. "Ezért a kutatók ma már úgy gondolják, hogy egyszerűen nem alkalmas a női pszichopaták felismerésére" - mondta Boddy.

Egyelőre kevés vizsgálat született ezen a területen, szerinte sok kutató vonakodhat attól, hogy nőket pszichopatának bélyegezzenek meg. Bár korábbi becslések 10:1-hez tették az arányokat a férfi és a női pszichopaták között, Boddy becslései alapján inkább akár 1:1-hez lehet a valós arány. Viszont ennek a pontos megállapításához nagyobb volumenű, véletlenszerűen kiválasztott embereket vizsgáló kutatás szükséges.

Bár az LSRP szerint a férfiak körülbelül 1%-a számít pszichopatának, 23%-uk már elég pszichopata jellemvonással rendelkezik ahhoz, hogy problémásak legyenek a közösség számára.

"A nők körülbelül 12-13%-a rendelkezik elegendő ilyen tulajdonsággal ahhoz, hogy potenciálisan problémás legyen" - mondta saját, szellemi munkákat végzőket felmérő vizsgálatai alapján.

Boddy szerint a nők és férfiak pszichopátiájának felismerése fontos, nem utolsósorban azért, mert az ilyen személyeknek óriási hatása lehet a munkahelyen: az alkalmazottakat háttérbe szorítják, bántalmazzák és zaklatják. Emellett az általuk vezetett vállalkozások irányt is téveszthetnek, és ez hatással lehet arra, hogy az emberek hogyan tekintenek a nagy cégekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!