SAD: amikor az ősz rémálomba fordul

Az őszi-téli időszakban jelentkező kedvtelenség, levertség sokak számára ismerős állapot, azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy meglehetősen súlyos, kóros tünetek is jelentkezhetnek ilyenkor.

A probléma persze normális esetben sem érint mindenkit ugyanolyan mértékben, egyesek például a tartósan borús, hideg, csapadékos időjárás ellenére is képesek megtartani vitalitásukat, de a többiek számára is léteznek praktikus fogások a helyzet komorságának enyhítésére. Az amerikai The Huffington Post egy korábbi cikke ugyanakkor rámutat, az emberek mintegy 4-6 százalékának a mindennapi rutinfeladatok ellátása is gondot okoz ezekben a hónapokban. Ők azok ugyanis, akik szezonális affektív zavartól (angol rövidítéssel: SAD) szenvednek.

Az egészséges mértékű téli levertség ellen több hatásos eszköz is bevethető. Íme, a négy leghatásosabb fogás.

Amit a zavarról tudni érdemes

E ponton érdemes szót ejteni a depresszióról, amely lényegében egy olyan állapot, amikor valaki ok nélkül szomorúnak, lehangoltnak, esetleg irritáltnak érzi magát. Ez egy pszichiátriai megbetegedés, aminek következtében az egyén számára a korábban még élvezetes dolgok már nem okoznak örömöt, hatalmas megbánást vagy bűntudatot érez valami miatt, döntésképtelenné válik, koncentrációs gondokat észlel magán. Látható tünetként bekövetkezhet testsúlyváltozás, valamint a mozgás lassulása, enerválttá válása. Egyesekben az öngyilkosság gondolata is komolyan felmerül. A felsorolt szimptómák ráadásul halmozottan jelentkeznek.

A szezonális affektív zavar akár öngyilkosságba is kergetheti áldozatát
A szezonális affektív zavar akár öngyilkosságba is kergetheti áldozatát

A szezonális affektív vagy hangulati zavarról akkor beszélünk, ha a depressziós tünetek legalább két egymást követő télen fennállnak, majd tavasszal megszűnnek. Fontos, hogy a tüneteket ilyen esetekben nem valamilyen pszichoszociális stresszor váltja ki, mint amikor valaki például a téli ünnepek közeledtével lehangolt, szorongó vagy depressziós lesz. Ha pedig egyéb tünetek, pszichés vagy szervi panaszok is fennállnak, akkor más betegség áll a háttérben - foglalta össze a SAD jellegzetességeit kérdésünkre Dr. Petróné Hajdú Orsolya pszichológus.

Az éjszakák hosszabbodásával támad a Drakula-hormon

A kiváltó okokról szólva a szakember kifejtette, ha környezetünkben sötét van, a tobozmirigyünk kiválaszt egy melatonin nevű hormont, amit sokszor Drakula-hormonként is szoktak emlegetni. Ez felelős a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért, valamint például az állatok tevékenységét is ez a hormon lassítja le télen, egyben kényszerít egyes fajokat téli álomra. Amikor meghosszabbodnak a nappalok, a melatonin-kiválasztás csökken, ezáltal az energia- és aktivitásszint megemelkedik. Mindebből kifolyólag az emberek is több pihenést, alvást igényelnek télen, mint nyáron. Vannak viszont, akik érzékenyebbek az emelkedett melatoninszintre. Ennek eredményeként jönnek elő a tünetek, az enyhe fáradtságtól akár a mindennapi feladatok elvégzésének képtelenségéig. Gyakori továbbá az emelkedett szénhidrátéhség is.

A pszichológus kitért rá, a melatonin kiválasztása mesterséges fénnyel is csökkenthető, érdemes tehát erre fokozott figyelmet fordítani az érintett időszakban. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a tünetek már a mindennapokban is jelentős gondokat eredményeznek, okvetlenül forduljunk velük pszichológushoz vagy pszichiáterhez!

Az ellenkező pólus

Ugyancsak kevésbé ismert tény, hogy a hidegebb, sötétebb hónapokban jelentkező mély depresszió mellett egy másik véglet is előfordulhat egyeseknél, ez pedig a tavasszal és nyáron megmutatkozó mániás szakasz. Ez a hangulati szint kóros emelkedésével jár, aminek hatására a beteg túláradó optimizmusa és magabiztossága az ítélő- és tervezőképessége csorbulásához vezet. Olykor ezért meggondolatlan, irreális, kritikátlan ügyekbe bonyolódhat, ugyanis túlságosan nyitott mindenre, amivel csak örömet szerezhet magának. A mániás állapot egyik jellemző elváltozása még az alvásidő drasztikus csökkenése, ami nagyjából 2-3 órát jelent naponta. Kezeléséhez szintén szakember segítségére van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!