Nem ismerjük fel a flörtölést

A legújabb kutatás kimutatta, hogy az emberek általában nem ismerik fel a flörtölést. A kutatók szerint ezért ha valakinek jelezni szeretnénk, hogy kedveljük, a legjobb, ha felhagyunk a körmönfont viselkedéssel.

Jeffrey Hall, a Kansasi Egyetem kommunikációs szakértője laboratóriumi kísérletében kimutatta, hogy a férfiak 36, és a nők csupán 18 százaléka tudta helyesen megítélni, hogy beszélgetőpartnere flörtöl-e vele.

A szakfolyóiratban megjelent kutatáshoz Hall 52 pár egyedülálló, heteroszexuális egyetemi hallgatót gyűjtött össze. Az idegen párok egymagukban ültek egy szobában, és 10-12 percig beszélgettek abban a hitben, hogy egy az első benyomással kapcsolatos kísérletben vesznek részt. A kísérlet végén a hallgatókat arra kérték, hogy külön szobában töltsenek ki egy kérdőívet, melyben többek között arra is választ kellett adni, hogy flörtöltek-e beszélgetőpartnerükkel, és szerintük partnerük próbált-e flörtölni velük.

Nem tudnak a nők jól flörtölni

A párok több mint 80 százalékos pontossággal tudták, amikor partnerük nem flörtölt velük, a flörtölést azonban már sokkal pontatlanabbul tudták megítélni . A férfiak 36, és a nők csupán 18 százaléka ítélte meg helyesen.

"A flörtölő viselkedést nagyon nehéz észrevenni, aminek számos oka van" - magyarázta Hall. "Az emberek nem egyértelműen teszik ezt, mert nem akarnak kellemetlen helyzetbe kerülni, ezért a flörtölés úgy néz ki, mintha valaki barátságos lenne. Mivel nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy értékelik a flörtölésünket, nem is tudunk fejlődni ennek észlelésében."

A legalacsonyabb pontossági arányt akkor mutatták ki, amikor nők próbálták megítélni nők flörtölését , ami Hall szerint talán azzal magyarázható, hogy a nők általában átlátszóbbak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!