Négy tévhit a házasságról

Minden ember és minden kapcsolat más és más, éppen ezért nehéz megmondani, mi is kell valójában egy jó házassághoz. Az általános nagy igazságok sokszor többet ártanak, mint használnak.

Számoljunk le néhány, a házassággal kapcsolatos tévhittel.

Tévhit: van ideális kor a házasságra

A gyerekneveléssel és a házassággal kapcsolatban az emberek szeretnek - akár kéretlenül is - bölcs tanácsokat osztogatni a másiknak, vagy éppen egy-egy döntés miatt vészmadárként baljós jövőt vizionálni. A házassággal kapcsolatban például szívesen élcelődnek a párok életkorán. Ha valaki a húszas évei elején szeretne frigyre lépni, akkor általában túl fiatal még a dologhoz, 35 éves kor után pedig hirtelen már túl öreg lesz hozzá. A közvélekedés valamilyen okból kifolyólag a házasság ideális időpontját valahol a párok késő húszas és kora harmincas évei között határozza meg - aki pedig ettől eltér, ne csodálkozzon, ha a megjegyzések céltáblájává válik.

Elrendezett házasság a 21. században: működhet-e a párkapcsolat két olyan ember között, akik a saját esküvőjükön találkoztak először ? Deáki Tímea párkapcsolati szakértőt kérdeztük.

Pedig ideje lenne elfogadni: a szerelemre nincs tökéletes időpont. Van, aki a gimnáziumban találja meg az élete párját, másnak a nyugdíjas évek hozzák el a szerelmet. Semmi jóra nem vezet, ha foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy a "kijelölt időpontban" állapodjunk meg.

Tévhit: csak egy lelki társunk lehet

Egy másik mítosz, amely különösen sok problémát okozhat, azzal a bizonyos Nagy Ő-vel kapcsolatos. Először is, ha görcsösen ragaszkodunk az elképzeléshez, hogy valahol a világban él egy nekünk teremtett tökéletes ember, akkor valószínűleg soha nem fogjuk megtalálni, amit igazán keresünk. Senki sem tökéletes, ezért ha teljesíthetetlen elvárásokat támasztunk a másik felé, akkor biztosak lehetünk a csalódásban.

boldog család
Nehéz megmondani, mi is kell valójában egy jó házassághoz.

Másodszor pedig azok az emberek, akik hisznek abban, hogy a sors majd az utukba sodorja a lelki társukat, hajlamosabbak a szakításra, ha a párjukkal hullámvölgyön mennek keresztül. Ennek oka, hogy azt gondolják, ha nem működik tökéletesen a párkapcsolat, akkor valójában nem is a partnerük volt a lelki társuk, és inkább várnak tovább az igazira.

Végül pedig, ha hiszünk benne, hogy minden ember számára csak egyetlen igazi létezik, akkor arra következtethetnénk, hogy akik elvesztették a párjukat (özvegyek vagy elváltak), már soha többé nem tudhatnak boldog párkapcsolatban élni. Ez pedig, tudjuk jól, nem igaz.

Tévhit: ha boldogtalanok vagyunk, azonnal szakítani kell

Természetesen vannak olyan esetek, amikor a válás az egyetlen útja annak, hogy a párok (ha együtt nem is, de külön-külön) valaha még boldogok legyenek, ám nem szabad, hogy minden problémára ez legyen az egyetlen megoldás. Bár a mai társadalom folyamatosan sulykolja belénk, hogy ami elromlott, egyszerűen csak dobjuk ki, és vegyünk helyette másikat, a házasságok esetében érdemes azért néhány próbát tenni a javításra.

A párkapcsolati unalomnak, a szenvedély hiányának vagy éppen a gyakori veszekedéseknek nem feltétlenül kellene rögtön váláshoz vezetniük. Szakértők, párterapeuták segítségével - ha mindkét fél tesz érte - igenis rendbe hozható még egy kapcsolat.

Tévhit: mindig a gyerek az első

Szülőként megváltozik a házastársak élete. Ez egy természetes folyamat, ám a szakértők szerint nem szabad, hogy a házastársak a gyerek miatt teljesen elhanyagolják egymást. Heather Morgan Shott újságíró és édesanya a témával foglalkozó cikkében leírta, hogy életében miért a házasságát rangsorolta az első helyre:

"Szinte lehetetlen, hogy boldog gyerekkorod legyen, ha a szüleid boldogtalanok. Ezt saját tapasztalatból írom. Éppen ezért már korán eldöntöttem, hogy ha egyszer férjhez megyek és gyerekeim lesznek, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a házasságom valóban boldog legyen."

Bár minden kapcsolat más és más, Shott párkapcsolati szabályai eddig jól működtek: férjével gyakran járnak gyerek nélkül romantikus nyaralásokra; kisfiúknak külön szobát biztosítottak, hogy ne vesszenek el teljesen az intim pillanatok, és nyugodt körülmények között élhessenek házas életet; tiszteletben tartják a másik privát idejét, és közös döntéseket hoznak a gyereknevelésben, valamint életük főbb kérdéseiben.

Természetesen nem biztos, hogy az újságíró tanácsai minden házasságban működnének, azt azonban érdemes észben tartani, hogy a gyerek érkezésével igenis jobban oda kellene figyelni a partnerünkre, különben a romantika szépen lassan teljesen kikophat a házasságunkból .

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!