Ezért tűnhet úgy, hogy a párod a testvéred

Ugyan nem tudatosan, de vonzónak találhatjuk azokat, akik külsőre hasonlítanak hozzánk.

Előfordult már, hogy azt hitted, hogy valakinek a párja valójában a testvére? Vagy fordítva? Ha annyi időt töltesz valakinek a társaságában, mint amennyit általában a házastársaddal vagy a pároddal szoktál, akkor érthető, hogy elkezdetek egymásra hasonlítani – írja az IFLScience. Bár ezt a jelenséget gyakran az egészséggel összefüggésben vizsgálják – a legújabb bizonyítékok szerint például az idősebb heteroszexuális párok körében a magas vérnyomás jellemző közös tulajdonság -, egyes kutatók a párok arcvonásaira fókuszáltak.

Egy 1987-es tanulmány házaspárok fényképeit hasonlította össze: egy olyat, amely nem sokkal az esküvő után készült, és egy 25 évvel későbbit. A résztvevők úgy látták, hogy a párok negyedszázados házasság után jobban hasonlítanak egymásra. Ezzel szemben egy 2020-as kutatás megállapította, hogy bár az igaz, hogy sok házastárs fizikailag hasonlít egymásra, az idővel nem lesznek "hasonlóbbak".

vonzalom
Nem tudatosan, de a hozzánk hasonlót kedveljük. Fotó: Getty Images

Ugyanakkor, bár az arcunk nem változik meg látványosan, a mimikánk átalakulhat. Nem mindig vagyunk tudatában annak, hogy ezt tesszük, de elkezdjük utánozni a hozzánk legközelebb állók modorát, viselkedését, sőt, még a hanghordozásukat is. A kutatók szerint ez segít szorosabb társas kötelékeket kialakítani, így logikus, hogy megfigyelhető a párkapcsolatokban is, amelyek vitathatatlanul a legszorosabb kötelékek közé tartoznak.

Az egymásra jellemző arckifejezések és egyéb furcsa viselkedések átvételére való hajlam ahhoz vezethet, hogy egy házaspár két tagját egyre hasonlóbbnak láthatjuk. Ehhez viszont idő kell. Mi a helyzet akkor, amikor két ember még csak pár hete jár, mégis máris testvéreknek nézik őket?

Az ellentétek valóban vonzzák egymást?

Tanulmányok, köztük a Queenslandi Egyetem legújabb kutatása is kimutatta, hogy sok ember vonzódik a hozzá hasonlóan kinéző potenciális partnerekhez. "A résztvevők vonzóbbnak találták azokat a személyeket, akiknek geometriai szempontból átlagos, illetve a sajátjukhoz hasonló volt az arcuk" - mondta Amy Zhao, a tanulmány vezető szerzője. Míg a témával kapcsolatos legtöbb korábbi kutatás során az emberek egy számítógép képernyőjén lévő fotókat értékeltek, ez a csapat közel 700 embert küldött rapid randira. Arra voltak kíváncsiak, hogyan alakulnak az emberek arcpreferenciái a való életben.

"A résztvevők az azonos etnikumú partnereknél magasabb értékelést kaptak az arcuk vonzerejére, mint a más etnikumúaknál" - tette hozzá Zhao. Bár ez a preferencia általában nem tudatos, mégis kellemetlen lehet.

"Kiborultam, különösen, amikor valaki megkérdezte, hogy ikrek vagyunk-e" - emlékezett vissza Zara Barrie írónő a Time Magazine-nak az olyan partnerei utalva, akik nagyon hasonlítottak rá. Ez természetesen nem általános, és nyilvánvalóan rengeteg boldog kapcsolat van olyan emberek között, akik egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. De van néhány tudományos oka annak, hogy az emberek miért vonzódhatnak a hozzájuk hasonlóhoz.

Az egyik az, hogy az emberek általában szeretik, ha a dolgok ismerősnek tűnnek, mert az agyunk könnyebben kezeli őket. A másik a csoporton belüli előnyben részesítés jelensége: ebben az esetben azt jelenti, hogy az emberek a saját etnikai csoportjukba tartozókkal találkozgatnak szívesebben.

Azt is megállapították már, hogy az emberek vonzónak találják az olyan összemixelt arcképeket, amelyek a saját vonásaik egy részét is tartalmazzák - ideális esetben 22 százalékban. Fontos, hogy ez ismét egy nem tudatos preferencia – amikor a résztvevőket megkérdezték, nem voltak tudatában annak, hogy a saját arcukat használták fel az összemixelt képek elkészítéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!