Lilu: "Most is vernek valahol egy nőt"

"Minden létező fórumon, interjúban elmondom, hogy szégyellje magát az ország, amiért nem áll ki a bántalmazott nők mellett" - fogalmaz Lilu, a Keresem a családom műsorvezetője legújabb interjújában, amely a Nők Lapja Egészség júniús-júliusi számában jelent meg.

Neve korábban egyet jelentett a vegytiszta szórakoztatással, egy ideje azonban más szerepben láthatjuk Kovalcsik Ildikót, vagy ahogy az ország ismeri, Lilut. Új műsorában most azon dolgozik, hogy szétszakadt családokat egyesítsen. "Sejtettem, hogy a történelem sok életbe beleszól, a háború elszakít. Biztos voltam abban, hogy lesznek olyan történetek, amelyek egy vitából indulnak, és a haragot éveken, évtizedeken át őrizik a felek. És persze azt is számításba vettem, hogy sokszor belefutunk majd abba, hogy az ital vagy a családon belüli erőszak miatt fordulnak a műsorhoz emberek. Ami számomra is megdöbbentő volt, hogy ez az esetek majd nyolcvan százalékát teszi ki..." - avat be jelenleg is futó műsorának kulisszatitkaiba Lilu.

"A bántalmazott nők nem buták" A bántalmazott nők sok esetben nem mernek feljelentést tenni a hatóságoknál, de ha mégis megteszik a szükséges lépéseket, akkor gyakran azzal szembesülnek, hogy a rendszer, amely a családon belüli erőszak áldozatait lenne hivatott segíteni, még igencsak gyerekcipőben jár Magyarországon. Olvassa el erről szóló cikkünket !

Minden ötödik nő élt bántalmazó kapcsolatban

A Nők Lapja Egészségben megjelent interjúból az is kiderül, hogy minden ötödik nő él vagy élt olyan párkapcsolatban, amelyben partnere bántalmazta őt. Magyarországon minden héten meghal két nő családon belüli erőszak következtében. És ez a legtöbb esetben kapcsolódik az italhoz. "Hányszor hallottam már az interjúk során: tudod, mikor ivott, akkor megvert . Vagy az ellenkezőjét: ha nem iszik, akkor arany ember (...) Nincs jogom visszakérdezni, hogy miért marad vele, hiszen hova is mehetne egy nő mondjuk éjjel kettőkor egy kisgyerekkel? Ha lenne megfelelő számú anyaház, ahol biztonságban lehetnének a bántalmazott asszonyok, ha lenne nekik megfelelő védelem a jogtól, az államtól, akkor talán szisszenhetnék és kérdezhetnék" - fogalmaz a Keresem a családom műsorvezetője.

Lilu új műsorában szétszakadt családokat egyesít (Fotó: NLE)
Lilu új műsorában szétszakadt családokat egyesít (Fotó: Rózsa Erika)

Jogosan merül fel, hogyan lehet akkor mégis ráirányítani a figyelmet erre a problémára, és hogyan lehet segíteni az érintetteken. "Minden létező fórumon, interjúban elmondom, hogy szégyellje magát az ország, amiért nem áll ki a bántalmazott nők mellett, és nem ratifikálja az Isztambuli Egyezményt , amely a nők elleni erőszak felszámolását tűzte ki célul. Valamint nem hallgatom el azt sem, hogy valószínűleg ebben a pillanatban is vernek valahol egy nőt Magyarországon. És vannak gyerekek, akiknek nem ugyanazt jelenti, ha megjön este az apukájuk, mint mondjuk az én fiamnak. Aki boldogan szalad az apja karjába, míg a másik ijedten bújik a takaró alá. Beszélni kell ezekről a dolgokról, minél többet és minél hangosabban" - szögezi le a műsorvezető.

Hozzátette: ha felhívjuk a figyelmet ezekre a dolgokra, akkor ügy lesz belőle. Ki kell mondani, hogy nincs az rendben, hogy valaki veri a feleségét és a gyerekeit.

Az interjú a Nők Lapja Egészség június-júliusi számában jelent meg!

Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!