Jobban megviseli a férfiakat a szakítás

Nagyobb érzelmi terhet okoz a férfiaknak egy párkapcsolatból való kilépés, mint a nőknek - derült ki egy friss kutatásból.

A nemi szerepekhez régóta berögzült sztereotípia szerint a nők érzelmei szélesebb skálán mozognak, míg a férfiakat kevésbé irányítják az érzéseik. Egyre több kutatás jut azonban arra a következtetésre, hogy a férfiak inkább csak a társadalmi elvárásoknak eleget téve rejtik el az érzéseiket. Egy friss tanulmány eredménye szerint például egy szakítás jobban megviselheti a férfiakat, mint a nőket.

"Párterápiára csak az erősek jutnak el" Bár még mindig nem annyira elfogadott, mint hogy a gyomorfájdalmunkkal háziorvoshoz fordulunk, egyre többen kérik párterapeuta segítségét kapcsolatuk megmentése érdekében. Sőt: a szakember megelőző jelleggel is javasolja az üléseket, mert úgy gondolja, a jól működő szövetséget is jobbá lehet tenni. Dr. Mihalec Gábort arról is kérdeztük, mikor nem lehet segíteni egy kapcsolaton, mennyiben befolyásolja a közös munkát a gyerek, és melyek a legnagyobb tévhitek a párterápiáról.

Nagyobb arányban kérnek segítséget interneten a férfiak

A Lancaster Egyetem kutatói a vizsgálat kezdetén a leggyakoribb párkapcsolati problémákat szerették volna feltérképezni. A szakemberek szerint az eddigi adatok többnyire a párterápiákon részt vevő emberek beszámolóin alapultak, ezekből azonban nem lehet általános következtetéseket levonni. Párterápiákra ugyanis elsősorban a jobb anyagi lehetőségekkel bíró emberek járnak, így az ott elhangzottak alapján inkább a magasabb társadalmi osztályból származó emberek párkapcsolati problémáira lehet következtetni.

Jobban megviselik a férfiakat a párkapcsolati problémák, mint azt beismerik. Fotó: Getty Images
Jobban megviselik a férfiakat a párkapcsolati problémák, mint azt beismerik. Fotó: Getty Images

A kutatók ezért névtelen, online fórumon közzétett beszámolókat vizsgáltak meg, ahol összesen 184 ezer ember osztotta meg a párkapcsolati problémáit. Az eredmények szerint a leggyakoribb gondnak a kommunikációs problémák bizonyultak: 5-ből 1 ember úgy érezte, nehezére esik a gondjait megosztani a párjával. Nyolcból egy ember bizalmi hiányról is beszámolt, vagyis hogy nem bízik meg kellően a másikban, ez pedig a kapcsolatukat is beárnyékolja. A kutatók észrevették, hogy a beszámolókban nem is elsősorban a kapcsolati problémák, sokkal inkább az arra adott érzelmi reakciók szerepeltek. Leggyakoribb téma a szívfájdalom volt, valamint a megbánás, szomorúság, illetve a sírás szavak domináltak a szövegekben.

A vizsgálat kitért a nemek közötti különbségekre is, a szakemberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a férfiak valóban kevesebb érzelmet fektetnek-e be a kapcsolatukba a nőkhöz viszonyítva. A várakozásokkal ellentétben az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak sokkal többet beszélnek a szívfájdalomról, mint a nők - legalábbis az anonim fórumokon. A kutatók szerint ez is azt jelzi, hogy a férfiakat valójában sokkal jobban letaglózzák a párkapcsolati gondok, mint azt mutatják vagy kommunikálják. Szintén meglepő felfedezés volt, hogy az anonim felületen a férfiak sokkal nagyobb arányban kértek tanácsokat és segítséget a párkapcsolati gondjaik kapcsán, mint a nők. Ez szintén szembemegy azzal a gyakori sztereotípiával, mely szerint a nők többet harcolnak egy kapcsolat megmentéséért és nagyobb arányban kérnek segítséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.