A kutatást vezető Michael Dufner, a berlini Humboldt Egyetem munkatársa kollégáival hatvanegy, átlagosan huszonöt éves férfi nárcizmusának mértékét térképezte fel, majd valamennyiüket felkérték arra, hogy az utcán álljanak szóba számukra ismeretlen nőkkel, és szerezzék meg tőlük telefonszámukat, email-címüket vagy egyéb kapcsolattartási lehetőségüket. A szakemberek eközben - a kinézet és a ruházat alapján - azt is értékelték, a megszólított nők közül ki mennyire volt vonzó.
Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak átlagosan 23 nőt szólítottak le, és minél narcisztikusabb alkat volt valaki, annál több esetben sikerült elérnie, hogy a nő adjon meg számára valamilyen kapcsolattartási módot, az azonban nem volt kimutatható a felmérésből, hogy a narcisztikus személyek válogatósabbak lettek volna, vagyis, hogy csak a csinos nőket állították volna meg.
Amint azt Dufner megállapította, a siker hátterében nem a magas fokú önbizalom állt, hanem maga a nárcizmus ténye, aminek hatására a nők hajlamosabbak voltak ismerkedni. A szakember hozzátette, a nárcisztikus férfiak első látásra gyakran igen vonzóak, ám hosszú távon nem alkalmasak párkapcsolatra.
A bajok csak később kezdődnek, miután kiderül, hogy valójában nem a partnerükkel foglalkoznak, csupán saját magukkal, ezekből az emberekből ugyanis hiányzik az empátia , és képtelenek magukat mások helyzetébe beleképzelni.
