Azokat találjuk vonzónak, akiknek az arca hasonlít a miénkre

Egy friss tanulmány szerint már a saját arcvonásaink nagyobb szerepet játszanak az ismerkedésben, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

Az ausztrál Queenslandi Egyetem és a skót Stirling Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az emberek hajlamosok olyan partnert választani, akinek az arca hasonlít a sajátjukhoz - írja az IFLScience.

Más hasonló kísérletekkel ellentétben a 682 résztvevő itt ténylegesen találkozott egymással, nem csak fotókat láttak. A helyzet egy klasszikus rapidrandihoz hasonlított: az alanyoknak összesen három percük volt arra, hogy beszélgessenek, utána pedig már jött is a következő ember.

A rapidrandik után a résztvevőket arra kérték, hogy értékeljék egymást az alapján, hogy vonzónak találták-e a másik arcát. Arra is kíváncsiak voltak, hogy „kedvesnek és megértőnek” tartják-e a másik személyt.

vonzalom
A hasonló a hasonlót vonzza? Fotó: Getty Images

A résztvevőkről fotót is készítettek, amikről aztán számítógépes elemezéssel állapították meg például azt, hogy mennyire áll közel valakinek az arcszerkezete a neme szerinti geometriai átlaghoz. 

"Azt találtuk, hogy a résztvevők vonzóbbnak értékelték azokat a partnereket, akiknek geometriailag átlagos, illetve akiknek a sajátjukhoz hasonló arcuk volt. Az azonos etnikumhoz tartozó partnerektől is magasabb értékelést kaptak, mint egy másik etnikumhoz tartozóktól. Érdekes módon a hasonló arcvonásokkal rendelkező emberek kedvesebbnek értékelték egymást, etnikai hovatartozástól függetlenül" - mondta Amy Zhao Phd-hallgató, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatásban csak heteroszexuális emberek vettek részt, így az nem jelenthető ki, hogy mindenkire érvényesek lennének az eredmények. Másik fontos tényező, hogy pontosabb képelemző programokkal, amelyek például profilból is össze tudják vetni az arcokat, átfogóbb eredmények születhetnek.

"Az eredményeink alapján a hasonlónak tűnő arcok az ismerősség érzését váltják ki, amitől az emberek megnyugodnak, és összetartozást éreznek a hozzájuk hasonlókkal. Ha jobban megértjük, mi alapján határozzák meg az emberek a vonzerőt, ez segíthet a randizás és a romantikus kapcsolatok terén is" - magyarázza Amy Zhao.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!