Az is jót tesz, ha csak gondolunk a párunkra

Egyszerű módszert találtak pszichológusok a stressz leküzdésére: hunyjuk le a szemünket néhány percre, és gondoljunk a párunkra.

A című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint, ha a szerelmünkre gondolunk, az "jó stresszt" vált ki a szervezetünkben, aminek köszönhetően javul a hangulatunk, több lesz az energiánk és könnyebben meg tudunk birkózni a feszült helyzetekkel is.

A katasztrófaelméleteknél használt matematikai modellek képesek előrejelezni egy házasság tartósságát. A kutatók négy elemet diagnosztizáltak, amely a kapcsolat felbomlását jelzi előre, sőt még - a minden kapcsolatban természetesen előforduló - viták esetében is megkülönböztettek egy kritikus szempontot. A folytatásért kattintson! Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a pozitív érzések, elsősorban a romantikus szerelem, segítenek megőrizni a testi és a lelki egészséget, és hozzájárulnak a betegségekből való gyorsabb felépüléshez is. A mostani vizsgálat során Sarah Stanton és kollégái 183 önkéntes vérmintáját elemezték (pontosabban a glükózszintet mérték), mielőtt, illetve miután a szerelmükre gondoltak. Amikor a párjukra gondoltak, a glükózszint megemelkedett és az önkéntesek hangulata is jobb lett .

Abban az esetben, ha egy barátjukra, vagy egy semleges témára (például a reggeli készülődésre) gondoltak, a vér glükózszintjében csökkenés volt megfigyelhető, és semmilyen pozitív változás nem történt az alanyok hangulatában.

Az is jót tesz, ha csak gondolunk a párunkra (Fotó: Europress)

A kutatók szerint ennek a jelenségnek a hátterében a "jó" stressz áll, mely eufóriával jár együtt. Ez a mostani kísérlet segíthet jobban megérteni az emberi kapcsolatokat, illetve a kapcsolatok hangulatunkra és egészségünkre gyakorolt hatását is .

Meglepő módon, a pozitív hatásokat nemcsak azok érezhették, akiknek friss olt a kapcsolata: azok is eustresszt éltek át, akik már hosszabb ideje voltak együtt a partnerükkel. Ez megcáfolta azt a korábbi elképzelést, mely szerint a szerelmünkről való fantáziálás csak egy kapcsolat első hat hónapjában van kedvező hatással a hangulatunkra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.