A szorongás így hat a párkapcsolatokra

A szorongás nemcsak az érintettek számára okozhat nehézségeket, hanem egy párkapcsolatban is problémák forrásává válhat. Ahhoz, hogy erre megoldást találhassunk, érdemes alaposabban megismernünk a jelenség hátterét.

Alice Boyes pszichológus szerint a szorongás többféle módon is felütheti a fejét egy párkapcsolatban. A PsychologyToday oldalán megjelent cikkében négy konkrét példát mutat be, hozzátéve, hogy nem feltétlenül húzható rá mindegyik általában véve a párkapcsolatokra. Mindazonáltal azok, akik gyakran szoronganak, nagy valószínűséggel tapasztalhatnak az alábbiakhoz hasonló helyzeteket társuk mellett.

Partnerünk kelt bennünk szorongást kiváltó gondolatokat

"A szorongás olyan, mint egy zuhany" - nyers őszinteséggel írt a szorongás testi-lelki hatásairól egy fiatal lány. Részletek itt.

"Múlt éjszaka be kellett adnom magamnak egy injekciót. A gyógyszertárban egy elég rövid tűt adtak hozzá, de kérdés nélkül elfogadtam, amit kaptam. A párom viszont felhívta a figyelmemet, hogy attól tart, hogy ezzel a tűvel nem fogok boldogulni. Hirtelen ideges lettem. Előtte nem aggódtam, de onnantól már igen" - hozott saját életéből példát Boyes. Mint mondja, az új aggodalmak olyanok, mintha egy újabb feladatot írnánk fel a teendőink listára. "Az esetemben arra gondoltam, hogy remek, most át kell értékelnem a helyzetet, és biztosan zavarban leszek, amikor vissza kell mennem a gyógyszertárba a kérdéseimmel. Vajon bízhatok-e majd benne, ha biztosítanak arról, hogy az a tű igenis megfelelő?" - emlékezett vissza a pszichológus, hozzátéve, ez az eset is jól mutatja, hogyan indulhat be szinte a semmiből gondolatok és szorongó érzések egész sorozata.

A szorongás számos probléma forrása lehet egy párkapcsolatban
A szorongás számos probléma forrása lehet egy párkapcsolatban. Fotó: Getty Images

Párkapcsolati feszültséget okoz, hogy kerülünk egyes helyzeteket

Jellemző, hogy a szorongó emberek kerülik vagy halogatják azokat a teendőket, amelyek a szorongásukat okozzák. Ez persze problémákat okozhat, ha közben partnerünk arra vár, hogy cselekedjünk. Vegyünk például egy nagyon rendetlen garázst. Tételezzük fel, hogy többségében a saját dolgainkkal van tele a helyiség, kedvesünk pedig szeretné, ha rendet tennénk. Úgy érezzük azonban, hogy azt sem tudjuk, hol kezdjünk hozzá, így inkább halogatjuk a takarítást. Amint aztán szóba kerül a téma, abból rögtön feszültség kerekedik.

Hirtelen dühkitöréseket okozhat a mélyben fortyogó szorongás

A szorongó emberek elméje gyakran tele van aggodalmakkal és félelmekkel. Időről időre visszatérően, de akár állandóan is úgy érezhetik, mentálisan túlterheltek attól, hogy felkészüljenek olyan feladatokra, amelyek akár rosszul is elsülhetnek. Amennyiben valaki közel van a határhoz, ahol már képtelen kezelni a stresszt , úgy még a legapróbb kérés vagy kérdés hatására is úgy érezheti, túltelítődött a problémákkal. Maradva a párkapcsolatoknál, akár egy olyan ártalmatlan kérdés lehet az utolsó csepp a pohárban, minthogy mi legyen a vacsora.

A szorongás gyakran jár együtt extrém döntéshozatali kimerültséggel, mert az érintettek gondolataiban rendre többféle döntési lehetőség is kering számos aggodalomra okot adó kérdésben. Emiatt megküzdési képességeik határára sodródhatnak, és egy apró, kevésbé fontos történés is átlökheti őket a holtponton. A szorongó emberek gyakran túlreagálják tehát, ha egy újabb probléma kapcsán kellene döntést hozniuk, mert már egyébként is úgy érzik, hogy túl sok teher nehezedik egyszerre a vállukra, még akkor is, ha ezek a terhek valójában csupán a saját aggodalmaik.

A partner vissza is élhet szorongásunkkal

Azok a párok, akik hosszú ideje együtt vannak, előbb-utóbb kitapasztalják, mivel tudják igazán felbosszantani egymást. Egy-egy veszekedés alkalmával, amikor az egyik fél nagyon dühös és sértődött, olyasmit mondhat a másiknak, amiről tudja, hogy képes általa felkelteni partnere szorongását. Valójában ez normális reakció, amikor sértődöttnek érezzük magunkat: olykor megpróbálunk visszatámadni arra az emberre, akiről úgy érezzük, megsértett minket. Abba azonban nem gondolunk bele ilyenkor, hogy ennek hosszú távú következményei milyen súlyosak lehetnek. A szorongó emberek ugyanis nehezen tudják elengedni aggodalmaikat, szorongásaikat.

A szorongó embereknek támogatásra van szükségük, ha pedig aláássuk az önbizalmukat, azzal nagy kárt okozhatunk. Talán megtanulják, hogy ne vegyék annyira magukra, amit partnerük dühében mond nekik. Ezzel együtt amikor csak lehetséges, igyekezzünk nem kimondani azokat a bántó szavakat, amelyekről tudjuk, hogy hosszú távon is fájdalmat és szorongást okozhatnak párunk számára.

Mi segíthet?

Alice Boyes szerint akad néhány praktika, ami által a párok könnyebben megbirkózhatnak a szorongás okozta nehézségekkel.

  • Amikor valaki természetéből fakadóan nem szokott szorongani, nagy valószínűséggel nincs is igazán tudatában annak, mi zajlik szorongó partnere fejében. Hasznos tehát, ha mindketten törekszenek arra, hogy jobban megértsék, hogyan is működik a szorongás.
  • Minél több megküzdési módszert sajátítanak el a szorongó emberek, annál kevesebb problémával fognak szembesülni. Ha például erősítik feladattervezési és - végrehajtási képességeiket, úgy kevésbé érzik majd úgy, hogy túlterhelődnek attól, ha egyszerre több feladatban is helyt kell állniuk, így többet is mernek majd vállalni a mindennapokban.
  • Segíthetjük partnerünket azzal is, ha nem bombázzuk kérdésekkel, kérésekkel váratlanul. Azt is fel kell mérnünk, mikor okozhat nagy fokú aggodalmat egyetlen apró megjegyzés nála. Gondoljuk át, megéri kimondani, ami elsőre az eszünkbe jut, annak tükrében, hogy mennyi stresszt válthat ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra