Veszélyes az egyetem a fiatalokra

A hallgatók 89 százaléka nem szokott óvszert használni alkalmi szexuális kapcsolatnál, 73 százalékuk többnyire alkoholfogyasztás után bocsátkozik kalandba. Az elkapott nemi betegségek háromötöde chlamydia, 18 százaléka pedig herpesz.

A dráma szakosok bújnak ágyba a legtöbb partnerrel, átlagosan 28-cal - derül ki egy friss angol kutatásból. Köztudott, hogy a szülői fészekből kirepülő fiatalok hajlamosak levetkőzni a gátlásaikat. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ezzel akár az egészségüket is kockáztatják, hiszen az adatok alapján a hallgatók 23 százaléka már az első évben elkap valamilyen szexuális úton terjedő betegséget, és közülük 67 százalék inkább vállalná egy második megbetegedés veszélyét, mintsem az óvszerhasználatot.

A shagatuni.com weboldal kérdőíves kutatása szerint a 2 177 kitöltő további 21 százaléka szenvedett nemi betegségtől a további tanulmányi évek során. A dráma szakosok után a táncosok a legcsapodárabbak, ők 22 partnert fogyasztanak el az egyetemen, míg a biológia szakosok 19-et. Ezzel szemben a jogászoknak 11, a földrajz szakosoknak pedig 10 szexpartnerük van.

A kutatásban csak olyanok vettek részt, akik egyedülállók maradtak az egyetemi évek alatt. Sokkoló adat, hogy 73 százalékuk alkohol befolyásoltság alatt létesített szexuális kapcsolatot, 54 százalékuk pedig arra sem emlékezett, kitől kapott el nemi úton terjedő betegséget. Sőt, 32 százalékuk csak azután szerzett tudomást a saját fertőzöttségéről, miután valamelyik partnerüket diagnosztizálták. Másik 27 százalék pedig azt állította, hogy csak ingyenes tesztkészlet használata után jött rá a bajra.

Részeg egyetemisták: felelőtlenek a fiatalok

A nemi betegségek 60 százaléka chlamydia, 18 százaléka herpesz , 14 százaléka pedig HPV volt. Az elmúlt tíz évben felével nőtt a nemi úton terjedő betegséggel diagnosztizáltak aránya a 25 éven aluliak körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.