Vallás a gyógyításban? Fontos ez?

A vallásos szemlélet, és a hittel kapcsolatos kulturális tabuk befolyásolhatják az emberek egészségükhöz való hozzáállását, például azt, hogy milyen kezelési formát választanak, és mennyire működnek együtt az alkalmazott kezelések során az orvosokkal.

Glaukóma, zöld hályog

A szemész szakorvosok számára sokszor fontos lehet, hogy ismerjék a betegeik vallási hátterét. A glaucoma (zöld hályog) kezelésében például a páciens saját maga cseppent szemcseppeket hónapokon, éveken keresztül, rendszeres időközönként. A zöld hályog kezelését rendkívül megnehezíti, hogy akkor is kell a szemcseppeket használni, ha aktuálisan éppen tünetmentes a beteg. Ehhez meg kell nyerni a beteg együttműködését, hiszen a cseppek kihagyása visszafordíthatatlanul súlyos károsodásokhoz vezet. A problémát az okozza, hogy egyes vallások gyakorlása során vannak olyan időszakok (böjt), amikor tartózkodni kell az ételektől és a folyadékoktól is.

A liverpooli egyetem kutatói Nishant Kumar vezetésével megvizsgálták különböző vallási irányzatok, az iszlám, a hindu, a keresztény, a zsidó és a buddhista vallások böjti időszakához kapcsolódó előírásokat. A világ közel 20 százaléka muzulmán, és 15 százaléka hindu, mindkét vallásban fontos szerepe van a böjti időszaknak.

Dr. Kumar és munkacsoportja felmérést készített a muzulmán zöld hályogos páciensek között, a szemcseppek használatát illetően a Ramadán ideje alatt és az év egyéb hónapjában. A böjti időszak alatt sokkal kevésbé használták az előírásoknak megfelelően a szemcseppeket. Ha a zöld hályogos beteg egy időszakra felfüggeszti a szemcseppek használatát, akkor súlyos látásromlásra számíthat.

"A szemész szakorvosoknak figyelembe kell venni a vallási előírásokat, és fel kell hívniuk a beteg figyelmét a súlyos következményekre. Nemcsak a szemészeben, hanem a hematológiában, a neurológiában, az endokrinológiában a cukorbetegség kezelésében is fontos a rendszeres kezelés, és a kooperáció, ezért ezeken a területeken is fontos számolni a vallási nézetekkel".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!