Újabb ígéretes módszer a dohányzásról való leszokáshoz

A Biological Psychiatry című lapban megjelent tanulmány szerzői arról számoltak be, hogy egy új módszer segítségével könnyebbé válhat a dohányosok számára a cigarettáról való leszokás.

A Duke Egyetem Orvosi Központjának kutatói az agykéreg és limbikus rendszer azon területeit térképezték fel, melyek az érzelmekért felelősek, és így a nikotinéhség érzésében is nagy szerepük van. Céljuk az volt, hogy ezeknek a területeknek a mágneses stimulálása révén megpróbálják manipulálni a nikotin iránti sóvárgást.

"Közvetlenül a frontális agyterületet ingereltük mágneses mezők segítségével, és így világosan látszott, hogy a dohányosok cigaretta iránti vágyáért ez a terület a felelős. Azáltal, hogy így pontosabb betekintést nyertünk abba, miként alakul ki a nikotin iránti vágy az agyban, lehetőség nyílhat arra is, hogy ezt a vágyat blokkoljuk, és ezzel hozzásegítsük a dohányosokat káros szenvedélyük elhagyásához" - fejtette ki dr. Jed Rose, a tanulmány egyik szerzője.

Míg az alacsony frekvencián történő stimulálás során nem tapasztaltak különösebb változást a kutatók, a magas frekvencián történővel már komoly eredményeket értek el, és sikerült csökkenteni a cigarettának azt a hatását, ami miatt a dohányos sóvárgást érez iránta, vagyis pont a függőség ellen adott védelmet.

Dr. John Krystal, a Biological Psychiatry szerkesztője úgy véli, a tanulmány nagyon fontos felfedezésekről számolt be, ám ahhoz, hogy mindezek segítségével kidolgozhassanak egy új kezelési módszert, mellyel sokaknak segíthetnek a leszokásban, még további kutatások szükségesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!