Több választás, nagyobb kockázat

A Warwick és a Lugano Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, miként befolyásolja a szerencsejátékosok döntését az, ha nagyobb számú lehetőség közül kell választaniuk egy nyereményjáték során. Az eredmény: jóval bátrabban kockáztattak.

A című lapban közzétett tanulmány rámutat, hogy a nagyobb választási lehetőség azt a képzetet kelti az emberekben, hogy nagyobb az esélyük a nyerésre, pedig a valóságban ilyenkor valószínűbb, hogy üres zsebbel térnek haza.

Amint arról dr. Thomas Hills, a Warwick Egyetem Pszichológia Tanszékének munkatársa beszámolt, a kísérlet során 64 ember vett részt egy számítógép által generált szerencsejátékban, ahol számos doboz közül kellett egyet kiválasztani, melyek mindegyike valamennyi pénzösszeget tartalmazott és mindegyik más-más valószínűséggel fizette ki a nyereményt; volt amelyik tízből csak egyszer, volt amelyik háromból egyszer, ám olyan is akadt, amelyik minden alkalommal. A résztvevőknek lehetőségük volt annyiszor kinyitniuk egy-egy dobozt, ahányszor csak akarták, hogy meglássák, mekkora összeget rejt és megpróbálják kikövetkeztetni, mekkora az esélye, hogy a nyereményt meg is kapják, majd amikor már úgy érzeték, elegendő információ birtokában vannak, meg kellett hozniuk végső döntésüket, hogy melyik dobozt választják. A játék öt fordulóból állt, és a dobozok száma fordulónként vagy nőtt, vagy csökkent. Az egyik csoport először kettő, majd négy, azután, nyolc, tizenhat és végül harminckét doboz közül választhatott, míg egy másik csoport harminckét dobozzal kezdte, és úgy csökkentek le a lehetőségeik végül két dobozra.

A szakemberek megállapították, hogy mind a dobozok fordulónkénti száma, mind az, hogy ez a szám csökkent vagy nőtt, befolyással volt az emberek döntésére . Amikor például két doboz közül kellett választani, átlagosan 12 próbát tettek az emberek, míg 32 doboz esetében ötvenet, vagyis a próbálgatások mértéke nem nőtt arányosan a dobozok számával. Mindez azt mutatja, hogy amikor nagyobb a választási lehetőség, az emberek több információt gyűjtöttek arról, mekkora összeget is nyerhetnének, ám annak kevésbé jártak utána, vajon a magasabb értékű dobozok mekkora eséllyel fizetik ki a nyereményt.

A szakemberek azt is megállapították, hogy azok a játékosok, akiknél a választások száma nőtt, összességében több információt gyűjtöttek be a döntéshozataluk előtt, mint azok, akiknél a választások száma csökkent. Vagyis akik a kis választék esetében sok információt gyűjtöttek, a nagyobb választásnál is megtartották az információszerzésnek ezt a hozzávetőleg magas mértékét, és fordítva, akik először választottak sok közül, kevesebb információ alapján döntöttek akkor is, amikor kisebb választék állt rendelkezésükre. Ugyanakkor, amikor sok lehetőség közül kellett választani, egyik csoport sem volt képes következetesen kiválasztani azokat a dobozokat, melyek a várható legmagasabb értéket tartalmazták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!