Tévhit, hogy a vízipipa egészségesebb lenne

A vízipipát egyre szélesebb körben használják a fiatalok, annak tudatában, hogy sokkal kevésbé ártalmas, mint például a cigaretta. Egy új tanulmány szerint azonban a vízipipa egyáltalán nem olyan biztonságos, és potenciális kapudrognak számít.

Miközben egyre több városban sorra tiltják be a dohányzást az éttermekben és a kávézókban, úgy nyílnak sorra Amerika szerte a vízipipabárok a belvárosban és a főiskolai kampuszok közelében, ahol stabil fogyasztói bázist találnak.

A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatói a vízipipázási szokásokat vizsgálták, és meglehetősen aggasztó eredményre jutottak. A vízipipa népszerűsége a fiatal felnőttek körében riasztó a potenciális egészségkárosító hatások tükrében, mondta Erin L. Sutfin, egyetemi docens, a tanulmány vezetője. Sutfin szerint sok fiatal nagyon alulinformált a vízipipázás káros hatásaival kapcsolatban, és úgy gondolják, hogy egészségesebb, mint a dohányzás.

Az internetes felmérést nyolc véletlenszerűen kiválasztott észak-karolinai főiskola és egyetem hallgatói körében végezték el. A felmérés a fiatalok dohányzási és kábítószerezési szokásait, és a témával kapcsolatos általános ismereteit vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy a hallgatók 40,3 százaléka használt már vízipipát, valamivel többen (46,6 százaléka) állították, hogy kipróbálták már a dohányzást. Csaknem 25 százalék tartotta magát dohányosnak, míg a vizsgált fiatalok 17,4 százaléka állította magáról, hogy aktív és rendszeres vízipipázó.

A felmérés eredményeiből kiderült továbbá, hogy az elsőéves hallgatók és a férfiak nagyobb arányban használnak vízipipát, és egyértelmű összefüggést lehetett kimutatni a dohányzás és vízipipázás, illetve az alkoholfogyasztás és az egyéb illegális drogok, mint például a marihuána használata között. A vizsgálatból az is világossá vált, hogy a vízipipa-használók körében általánosan elterjedt az a téves elképzelés, hogy a vízipipa sokkal kevésbé ártalmas, mint a cigaretta.

A vízipipa egészségkárosító hatásait még mindig vizsgálják, de az már bebizonyosodott, hogy ugyanazok a káros hatások jellemzőek rá, mint a dohányzásra, például a füstje ugyanúgy tartalmaz kátrányt, szén-monoxidot, nehézfémeket és egyéb rákkeltő kemikáliákat.

A teljes tanulmány a Drug and Alcohol Dependence online verziójában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.