Az ősz megérkezése gyakran a hangulatunkra is rányomja a bélyegét. A fényhiányos, ködös, borongós, esős napokon könnyen lehangolttá válhatunk, és kialakulhat az úgynevezett szezonális depresszió, amelynek tünetei jellemzően csak a napfényesebb, tavaszi-nyári időszak beköszöntével tűnnek el.
Az árulkodó tünetek köré tartozik, ha bezárkózunk, elveszítjük érdeklődésünket a korábban kedvelt tevékenységek iránt, illetve ha a nappalok rövidülésével párhuzamosan
- tartós levertség,
- reményvesztettség,
- aluszékonyság,
- ingerlékenység,
- kedvtelenség,
- energiahiány,
- koncentrálási és döntéshozatali nehézség,
- valamint fokozott szénhidrátéhség jelentkezik.
Amikor nem az időjárás miatt vagyunk lehangoltak
Előfordulhat azonban, hogy nem csupán a lehangoló időjárás áll a tartós rosszkedv hátterében, hanem egy hangulatzavar. Ez azt jelenti, hogy a hangulatunk tartósan valamely szélsőséges irányba tolódik el, tehát vagy súlyosan levertek vagyunk, vagy túlzottan „mániásak”. A depressziós és mániás epizódok viszont gyakran válthatják is egymást – hívta fel a figyelmet a lelki és mentális egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt egyik Facebook-posztja.
A két legismertebb hangulatzavar a depresszió és a bipoláris személyiségzavar (vagy más néven mániás depresszió). Depresszióról van szó, ha mániás epizód nélkül tartós lehangoltság, tehetetlenség és kilátástalanság uralkodik el rajtunk. A bipoláris személyiségzavar ennél már összetettebb. Kétféle típusa van: az egyikben a mániás és a depressziós, míg a másikban a hipomániás (minimum pár napig tartó emelkedett, olykor ingerlékeny hangulat) és a depressziós epizódok váltják egymást.
Fontos azonban említést tenni két kevésbé ismert hangulatzavarról is: a ciklitímiáról és a disztímiáról is. Az előbbire az jellemző, hogy enyhébb mániás (hipomániás) és mérsékelten depressziós epizódok váltják egymást. A disztímia pedig legalább két éve fennálló – tehát krónikus – depresszív tüneteket jelöl.
Ezért fontos, hogy komolyan vegyük
A hangulatzavarokra kifejezetten jellemző, hogy gyakran nem veszik annyira komolyan, mint amennyire kellene. Ennek oka többnyire az, hogy ezekkel a problémákkal kapcsolatban még a mai napig számos tévhit kering a köztudatban. Ezek közül az egyik legelterjedtebb az, hogy „a depresszió nem több egyszerű szomorúságnál”, de gyakran lehet hallani azt is, hogy „a depresszió a gyengeség jele”, vagy hogy ez nem is egy valós betegség, csupán az érintettek fejében létezik.
Ezek a hiedelmek azért is különösen károsak, mert megakadályozhatják, hogy az érintettek időben szakszerű segítséget kérjenek, a kezeletlen hangulatzavarok pedig jelentősen megnövelik az önsértés és az öngyilkosság kockázatát. „A bipoláris zavarral küzdők körülbelül 15-ször veszélyeztetettebbek az öngyilkosság kapcsán, mint az átlagnépesség” – írta a Mélylevegő Projekt, megjegyezve, hogy az összes befejezett öngyilkosság negyedének a hátterében ez a hangulatzavar áll.
