Szerencsejáték-függőség: veszélyben a férfiak

Minden hatodik férfi a szerencsejáték-függőség legalább egy jelét mutatta az elmúlt évben - derül ki egy friss angol kutatásból, amely nemzetközi tendenciára hívja fel a figyelmet.

A 16 és 24 év közötti férfiak több mint tizede vallotta be, hogy a veszteséget még nagyobb téttel próbálja meg behozni, amikor veszít, és minden huszadik bűntudatot érez a szokása miatt. Mások úgy nyilatkoztak, hogy többet kockáztatnak, mint amekkora veszteséget megengedhetnének maguknak, egészségügyi problémáktól szenvednek a vagyontárgyat adtak el a tevékenységük finanszírozására.

A korcsoport tagjainak körülbelül 5 százalékáról lehetett megállapítani, hogy a közepes kockázattal él a szerencsejáték-függőséget illetően. További 10 százalék ugyancsak veszélyben volt, ám ennél alacsonyabb szinten. Az összes korcsoportot figyelembe véve minden 14. férfi és minden 50. nő tartozott a veszélyeztetettek közé.

A szerencsejáték-függőség depresszióhoz is vezethet

Az eredmények egy brit közegészségügyi tanulmányból származnak, amelynek során 8000 felnőttet és 2000 gyermeket vett górcső alá az angol Egészségügyi és Szociális Információs Központ, amelynek következtetése alapján a szerencsejáték "többségi tevékenység" az országban. A férfiak 68, míg a nők 61 százaléka játszott legalább egyszer az előző évben. A nemzeti lottó számított a legnépszerűbb szerencsejáték-formának, amelyet a kaparós sorsjegyek és más lottófajták követtek a lóverseny mellett.

A szerencsejáték a középkorúak körében volt a legelterjedtebb, míg a 24 éven aluliak és a 75 éven felüliek játszottak a legkisebb eséllyel az elmúlt 12 hónapban. Ennek ellenére a 16 és 24 év közötti férfiak mutatták a legerősebb hajlamot a függőségi problémákra, melyek akár depresszióhoz és álmatlansághoz is vezethetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!